NHL: a tavalyi döntős is készülhet a következő körre - eredmények

A Boston Bruins bejutott az NHL rájátszásának második körébe, miután negyedik alkalommal is legyőzte a Detroit Red Wings csapatát.


Az alapszakasz legjobb együttese legközelebb az ősi rivális Montreal Canadiensszel találkozik.

A két gárda eddig 33-szor csatázott a playoffban, és a kanadai klub 24-szer nyerte a párharcot. Drámai körülmények között győzött a házigazda Colorado Avalanche a Minnesota Wild ellen.

A meccs hajrájában a vendégek 3-2-re vezettek és még emberelőnyben is voltak.

Ez kimaradt, és a lefújás előtt 1 perc 14 másodperccel egyenlített a rivális, amely a ráadás 4. percében még a győzelmet is megszerezte, így összesítésben 3-2-re vezet.

A 2012-es Stanley Kupa-győztes Los Angeles Kings ezúttal San Joséban diadalmaskodott, és így az első három vereséget követően már csak 3-2-es hátrányban van, ráadásul a következő felvonásban hazai pályán játszik.

A párharc elején gyengén teljesítő Jonathan Quick ezúttal 30 védéssel járult hozzá a 3-0-ás sikerhez.

Ez volt pályafutása 8. olyan kapott gól nélküli összecsapása, amit a playoffban ért el, és ebből negyedszer nullázta le a Sharks együttesét.

A Pittsburgh Penguins úgy verte 3-1-re a Columbus Blue Jackets csapatát, hogy a 28. percben még hátrányban volt.

Szergej Bobrovszkij 48 védésével sem tudta megakadályozni, hogy a Pingvinek összesítésben 3-2-re vezessenek.

JÉGKORONG
NHL-Rájátszás, Keleti-főcsoport:

Boston Bruins - Detroit Red Wings 4-2
A párharcot 4-1-es összesítéssel a Boston nyerte, és a következő körben a Montreal Canadiensszel találkozik.

Pittsburgh Penguins - Columbus Blue Jackets 3-1
Az állás: 3-2 a Pittsburgh javára.

Nyugati főcsoport:

Colorado Avalanche - Minnesota Wild 4-3, hosszabbítás után
Az állás: 3-2 a Colorado javára.

San Jose Sharks - Los Angeles Kings 0-3
Az állás: 3-2 a San Jose javára.

Videók