NHL: a Chicago ötödször vagy a Boston hetedszer lehet bajnok - előzetes

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntője, amelynek fő kérdése, hogy a Chicago Blackhawks ötödször vagy a Boston Bruins hetedszer hódítja-e el a Stanley Kupát.


 A klubtulajdonosok és a játékosok közötti bérvita miatti csonkaszezon egészében remekül teljesít a két csapat: a Chicago az alapszakasz első 24 mérkőzésén mindig szerzett pontot (nyert vagy hosszabbításban kikapott), ami új csúcs, míg riválisa végig harcban volt az Északkeleti-csoport első helyért, ám végül éppen lemaradt róla.

A rájátszásban ugyan imponáló mindkettőjük mérlege, a 12-12 győzelem mellett az alapszakasz első Chicagónak öt, a Bostonnak négy veresége volt, ám egyszer-egyszer közel kerültek a kieséshez. A nyugati bajnok Blackhawks a második körben összesítésben már 1-3-ra állt a Detroit Red Wingsszel szemben, ám innen is továbbjutott, és azóta nyolc meccséből hetet megnyert.

A Bruins az első fordulóban hetedik mérkőzésre kényszerült a Toronto Maple Leafs ellenében, és a kanadai gárda kevesebb mint tíz perccel a vége előtt még 4-1-re, másfél perccel a lefújás előtt pedig 4-2-re vezetett. A Bocsok azonban nem ismertek lehetetlent, és hosszabbításban kiharcolták a továbbjutást. Azóta a Boston tíz találkozóból kilencen diadalmaskodott, ráadásul az elmúlt öt fellépésén nem kapott ki, azaz még a Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin vezette Pittsburgh Penguinset is kisöpörte.

A két gárda a döntők során soha sem találkozott egymással és 1979 óta először fordul elő, hogy a liga alapító hatosából (Original Six: Boston, Chicago, valamint Toronto, Detroit, Montreal Canadiens és New York Rangers) ketten döntőznek. Utolsó egymás elleni mérkőzésüket még 2011. október 15-én vívták, amikor a Boston büntetőkkel nyert Chicagóban.

NHL
Stanley Kupa-döntők:

2002: Detroit Red Wings-Carolina Hurricanes 4-1
2003: New Jersey Devils-Anaheim Ducks 4-3
2004: Tampa Bay Lightning-Calgary Flames 4-3
2005: elmaradt a szezon
2006: Carolina-Edmonton Oilers 4-3
2007: Anaheim-Ottawa Senators 4-1
2008: Detroit-Pittsburgh Penguins 4-2
2009: Pittsburgh-Detroit 4-3
2010: Chicago Blackhawks-Philadelphia Flyers 4-2
2011: Boston Bruins-Vancouver Canucks 4-3
2012: Los Angeles Kings-New Jersey 4-2

út a döntőig:

Chicago:
főcsoport-negyeddöntő: Minnesota Wild 4-1
főcsoport-elődöntő: Detroit 4-3
főcsoport-döntő: Los Angeles 4-1

Boston:
főcsoport-negyeddöntő: Toronto 4-3
főcsoport-elődöntő: New York Rangers 4-1
főcsoport-döntő: Pittsburgh 4-0
    
Stanley Kupa-sikerek:
Chicago (4): 1934, 1938, 1961, 2010
Boston (6): 1929, 1939, 1941, 1970, 1972, 2011

A döntő programja (magyar idő szerint):
1. mérkőzés: Chicago-Boston, június 13., csütörtök 2.00
2. mérkőzés: Chicago-Boston, június 16., vasárnap 2.00
3. mérkőzés: Boston-Chicago, június 18., kedd 2.00
4. mérkőzés: Boston-Chicago, június 20., csütörtök 2.00

ha szükséges:
5. mérkőzés: Chicago-Boston, június 23., vasárnap 2.00
6. mérkőzés: Boston-Chicago, június 25., kedd 2.00
7. mérkőzés: Chicago-Boston, június 27., csütörtök 2.00

Videók