Dráma! A világ egyik legjobbja sérült listára került

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins sérült listára helyzete Sidney Crosby-t. A csapat sztárja agyrázkódás utáni tüneteket produkált a Boston Bruins elleni mérkőzés után, azóta egy percet sem játszott.


Szegény embert, még az ág is húzza! Nem elég, hogy a Pittsburgh Penguins sztárja, Sidney Crosby a 2011-es esztendőben csak hét mérkőzésen játszhatott agyrázkódása miatt, most kiderült, hogy ebben az évben, sőt talán a mostani szezonban, már nem léphet pályára. A mindössze huszonnégy esztendős olimpiai bajnok több mint tíz hónapos kihagyást követően, november 21-én a New York Islanders ellen tért vissza, nem is akárhogyan, ugyanis négy pontot (két gól, két gólpassz) szerzett.

A hosszú kihagyás ellenére a center hamar felvette a versenytempót és azonnal csapata meghatározó játékosa lett. Crosby öt mérkőzésen 12 pontot (2 gól, 12 gólpassz) szerzett. Sokat mondó adat, hogy az öt mérkőzésen elért 12 pontjával a Penguins 10. legeredményesebb játékosa, pedig előtte mindenkinek legalább 25 mérkőzése volt már! Visszatérve Crosby állapotára. A kanadai játékos csapata Boston Briuns elleni december 5-ei mérkőzésén összeütközött társával, Chris Kunitz-cal.

Az ütközés után a pennsylvaniai alakulat vezérigazgatója, Ray Shero bejelentette, hogy Crosby a csapat következő két mérkőzését elővigyázatosságból kihagyja. Mint kiderült a világ egyik legjobb jégkorongozója agyrázkódás utáni szindrómában szenved és megjósolhatatlan, hogy mikor térhet vissza. A Penguins sérült listára helyezte Crosby-t, aki minden bizonnyal a 2011-es évben már nem léphet pályára. Az NHL-ben a sérült listáról bármikor aktiválni lehet egy játékost!

Videók