Négyet kaptunk a hollandoktól, de a lényeg a továbbjutás

A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező torna utolsó játéknapján a csoport két hibátlan csapata mérte össze az erejét.


 
A holland válogatott végig fölényben játszva 4-0-ra legyőzte a továbbjutást már múlt héten kiharcoló magyar korosztályos csapatot az Eb-selejtező minitorna harmadik fordulójában.
 
 
A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező torna utolsó játéknapján a csoport két hibátlan csapata, a továbbjutást már az első két meccsen kiharcoló holland és magyar válogatott mérkőzött egymással Dabason. A telt ház előtt játszott összecsapáson a mieinknek nyerniük kellett a csoportgyőzelemhez, ennek ellenére Szélesi Zoltán szövetségi edző több kulcsjátékost is kihagyott a kezdőcsapatból, és lehetőséget kaptak azok a futballisták, akik kihagyták az első mérkőzéseket, vagy kevesebb időt töltöttek a pályán – adta hírül az mlsz.hu.
 
 
 
A holland válogatott gyorsan magához ragadta az irányítást, és mindössze hét percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a vezetést: egy jobb oldali akció végén Aboukhlal került helyzetbe a kapunk előtt, 12 méteres emelését követően a labda a keresztlécről centikkel a gólvonal mögé pattant, a játékvezető - asszisztense jelzésére - gólt ítélt (1-0).A folytatásban is jobbak voltak a hollandok, mindkét szélen gyakran meg tudták bontani a védelmünket, és a Chelsea futballistáját, Familio-Castillót sem tudtuk tartani. A 28. percben Horváth Csanád szabálytalankodott a 16-os vonalánál, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Familio-Castillo értékesített (2-0). A magyar válogatott is eljutott néhányszor a holland kapu elé, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, így kétgólos hátrányban zárta a félidőt.
 
 
 
A szünetben kettőt cseréltünk, Szoboszlai Dominik és Bencze Márk is beállt, de nem javult a helyzet a folytatásban. A hollandok - Redan révén - már a 43. percben gólt szereztek, majd az 53. percben Boadu növelte négyre az előnyüket. Szétesett a magyar válogatott játéka, a vendégek sorra dolgozták ki ziccereiket, szerencsére a befejezéseknél már könnyelműek voltak, ezért nem lett csúnyább a mérkőzés vége. A lefújásig maradt a 4-0, a hollandok hibátlan teljesítménnyel nyerték a tornát, a mieink a második helyen jutottak tovább. A csoport másik meccsén Dánia 11-0-ra verte Liechtensteint, így a harmadik helyen zárt.
 
 

Hollandia-Magyarország 4-0 (2-0)
Deczki Máté - Opavszky Balázs, Horváth Csanád, Csóka Dániel, Győri Olivér - Lipóth András (Schön Szabolcs, 58.), Csonka András - Szerető Krisztofer (Bencze Márk, 41.), Csoboth Kevin, Winkler András (Szoboszlai Dominik, 41.) - Timári Norman

Videók