Tom Brady miatt őrült bérletvásárlásba kezdtek a szurkolók

Már a hivatalos bejelentés előtt felpörgött az Tampa Bay élete.


Bár hivatalosan még nem jelentették be Tom Brady érkezését, mégis azonnal megugrott a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers bérleteseinek száma.

Az ESPN arról számolt be, hogy öt-hatezer szurkoló órákat vár az interneten, hogy hozzájusson a bérletéhez, amelynek árát ráadásul - az új vásárlók számára - 15 százalékkal megemelte a klub.

Brady a hét elején jelentette be, hogy húsz év után elhagyja a New England Patriots együttesét, majd órákkal később az is kiderült, hogy évi 30 millió dollárért a Tampa Bay Buccaneers színeiben folytatja, de a szerződést még nem írták alá a felek.

A 42 esztendős irányító a százéves liga történetében egyedüliként hatszoros bajnok.

A Buccaneers a 2002-es szezon megnyerése óta mindössze kétszer jutott a rájátszásba, de akkor is az első mérkőzésén kiesett, legutóbb a 2007-es szezonban jutott túl az alapszakaszon. A sikertelenség az átlagnézőszámon is meglátszik, ugyanis tavaly 51 898 drukker tekintette meg a hazai mérkőzéseket, amely 30. helyre volt elég a 32 csapatos ligában. 

Borítókép: Maddie Meyer/Getty Images

Videók