Bővítik az NFL rájátszás mezőnyét

A klubtulajdonosok szavazáson dönthettek az emelésről.


A klubtulajdonosok kedden videokonferencia keretében megszavazták, hogy már a következő szezontól 12-ről 14 csapatosra bővítik a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának mezőnyét.

A 32 tulajdonos háromnegyedének beleegyezésére volt szükség a módosításhoz, amely 1990 óta az első bővítés. Harminc éve tízről tizenkettőre emelték a rájátszás mezőnyét.

Eddig főcsoportonként hat-hat együttes jutott rájátszásba, melynek első körében a két-két legjobb gárda erőnyerő volt. A 2020-as idényben már hét-hét csapat szerepelhet, de főcsoportonként már csak a legjobb pihenhet az első fordulóban.

A második kiemelt a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel találkozik majd, s a playoff nyitó hétvégéjén szombaton és vasárnap is három-három találkozót rendeznek.

Borítókép: Justin Berl/Getty Images
 

Videók