A Dallas nyerte az év első mérkőzését

A Dallas Stars zsinórban harmadik sikerét szerezte, míg a Nashville sorozatban harmadszor kapott ki.


A Dallas Stars kétgólos hátrányból fordítva nyert a vendég Nashville Predators ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) idei első játéknapján.

Az első harmadban a vendégek kétgólos előnyre tettek szert Matt Duchene és Dante Fabbro jóvoltából, de ezzel el is lőtték puskaporukat. A második harmad végén Blake Comeau szépített, majd a harmadik szakasz elején Mattias Janmark egyenlített, nem sokkal később pedig gyorsan egymás után Alexandr Radulov és Andrej Sekera is a vendégek kapujába talált. A dallasiak négy gólja - a szünetet nem számítva - kevesebb mint nyolc percen belül született.

A Winter Classicot, azaz a hagyományos szabadtéri mérkőzést 85 630-an látták a dallasi Cotton Bowl Stadionban. Ez a második legmagasabb nézőszám volt az NHL történetében, a rekordot a 2014-es Winter Classic tartja, amelyet a Michigan Stadiumban 105 491 drukker előtt játszott a Detroit Red Wings és Toronto Maple Leafs. Érdekesség, hogy mindkét csapat most először játszott nyitott tetejű stadionban.


(Fotó: Getty Images)


(Getty Images)


(Fotó: Dave Sandford/Getty Images)


(Fotó:Getty Images)

A mérkőzés összefoglalója:

Eredmény:
Dallas Stars - Nashville Predators 4-2

Borítókép: Eliot J. Schechter/Getty Images

Videók