Vízilabda: megint a bronzérem juthat női pólósainknak

A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a spanyol csapattól a budapesti Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat.


A Londonban olimpiai negyedik, legutóbb vb- és Eb-bronzérmes magyaroknak a 2012-es ötkarikás tornán, és a 2013-as barcelonai világbajnokságon is éppen a spanyolok állták útjukat az elődöntőben, már csak ezért is akadt törleszteni valója Merész András szövetségi kapitány együttesének.

A Hajós uszoda mintegy háromezres, kezdettől roppant lelkesen buzdító közönsége előtt a vb-címvédő, olimpiai második spanyolok találtak be először, majd másodszor is (0-2). Keszthelyi Rita kiszorított helyzetből is a hálóba ejtett, majd Takács Orsolya pontos lövése nyomán az egyenlítés is meglett az első negyedben (2-2).

A második játékrész elején itt is, ott is kimaradtak a helyzetek, mígnem egy spanyol akció góllal zárult (2-3). A folytatásban nőhetett volna a hazai hátrány, ám Bolonyai Flóra büntetőt védett, Keszthelyi pedig a jobb felső sarokba lőtt (3-3). Aztán magyar emberelőnyös támadásból megszületett a vezető gól is: Antal Dóra kifogástalan átadását a balkezes center, Bujka Barbara lőtte a spanyol kapuba (4-3). A rivális kettős emberelőnyből sem tudott eredményes lenni, sima fórból viszont igen (4-4). Ám még a nagyszünet előtt ötméteresből Keszthelyi betalált, ahogy a hat az öt elleni játékban a spanyol csapat is (5-5).

A harmadik nyolc perc spanyol gólokkal indult, és miközben a magyarok elbizonytalanodtak, jött a sorrendben harmadik találat is (5-8). A hazai kapuba Gangl Edina állt be, és jól mutatkozott be, majd Bujka balja villant (6-8). Kis idő elteltével Czigány Dóra vágta be a jobb szélről a hálóba a labdát (7-8), így egygólos spanyol előny mellett következhetett a befejező negyed.

Az utolsó negyed harmadik percében a sokadik spanyol emberelőny eredményre vezetett (7-9). A magyar válasz ugyanakkor egyre késett, nem ment a játék a csapatnak. A vége előtt 22 másodperccel Keszthelyi végre betalált (8-9), ám az egyenlítésre már sem idő, sem erő nem maradt.

A vereség nyomán a Merész-csapat a harmadik helyért száll vízbe szombaton 16.30 órától.

"A spanyolok a harmadik negyed elején elmentek hárommal, ami egy ilyen, kevés gólos mérkőzésen óriási előny. Ráadásul néhány emberelőnyben elképesztően rossz megoldásokat választottunk, és sajnos nem mint csapat dolgoztunk, hanem egyénileg próbáltuk megoldani a dolgokat" - nyilatkozta a találkozót követően Merész András az M1 csatornán. "Nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ezt a meccset megnyerjük." - tette hozzá.

A spanyoloktól vereséget szenvedő magyar női válogatott az olasz csapattal küzdhet meg szombaton a harmadik helyért a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon, miután az itáliai gárda döntetlent követő büntetőpárbajban alulmaradt a hollandokkal szemben a csütörtöki második elődöntőben.

Az Európa-bajnoki címvédő olaszok a kontinensviadalon legutóbb 2010-ben dobogós - akkor bronzérmes - hollandokkal kiélezett küzdelmet vívtak a fináléba kerülésért.
A németalföldiek szereztek vezetést, majd 2-1-re is ők álltak jobban. A második negyed közepétől viszont már rendre az itáliaiaknál volt a minimális előny, a hollandok azonban mindig egyenlítettek.

A nagyszünet után 7-5-re elhúztak az olaszok, ám a záró játékrészre megint csak egyetlen gólnyi előnyük maradt. A befejező negyedben ledolgozta hátrányát a holland csapat (7-7), s bár 8-7-re ismét az olaszok vezettek, másodpercekkel a vége előtt ötméteresből 8-8-ra alakult az állás, így következhetett a büntetőpárbaj. Ebben aztán a hollandok bizonyultak jobbnak, ennél fogva ők játszhatnak a spanyolokkal az Eb-aranyért, az olaszok pedig a magyarokkal a bronzért.

VÍZILABDA
Európa-bajnokság, Budapest, nők, elődöntő
Spanyolország-Magyarország 9-8 (2-2, 3-3, 3-2, 1-1)
A magyarok összeállítása:
Bolonyai Flóra (Gangl Edina) - Czigány Dóra 1, Antal Dóra, Kisteleki Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya 1, Kisteleki Hanna, Keszthelyi Rita 4, Tóth Ildikó, Bujka Barbara 2, Csabai Dóra, Illés Anna
A spanyol góldobók: Garcia 4, Pareja 2, Espar, Pena, Lopez 1-1
Hollandia-Olaszország 12-11 (1-1, 4-4, 1-2, 2-1 - büntetőkkel 4-3)
Az 5. helyért:
Oroszország-Görögország 7-5 (3-3, 3-1, 0-1, 1-0)

Videók