Szerkesztő: Sebesta András | MTI
2017. 03. 17. 17:00

Nagyváradra készülnek a zöld-fehér pólósok.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb légiósát, Stefan Mitrovicot kivéve teljes keretével edzett csütörtökön a Népligetben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely jövő szerdán, Nagyváradon játssza a döntő első mérkőzését az Eurokupában. 
 
A zöld-fehérek éppen két évtizede szerepeltek eddig utoljára nemzetközi sorozat fináléjában, jelesül az Eurokupa-előd LEN Kupa döntőjében, s bár az 1997-es magyar-magyar párbajban alulmaradtak a mindkét meccset megnyerő Újpesttel szemben, megint adott az esély a végső diadalra. 
 
"Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett nem tudni, hogy mennyire lejt majd a hazai pálya a döntő első összecsapásán" - nyilatkozta az MTI-nek a médianyilvános csütörtöki gyakorlást követően Varga Zsolt, a játékosként olimpiai bajnoki aranyat nyert ferencvárosi vezetőedző.
 
"Babonából nem beszélek végkimenetelről, de arra törekszünk, hogy már kinn győzzünk, a visszavágón pedig bebiztosítsuk a kupagyőzelmet, ez a cél, ám a megvalósítás nem lesz egyszerű feladat" - fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette: egy döntő, egy nyolcnegyedes párharc mindig nehéz, a hatékony póló mellett a szív, az akarás, az elszántság segíthet.
 
Varga Zsolt arra is kitért, hogy csapatában a sérült Mitrovicon kívül már a jövő heti, nagyváradi első mérkőzésen vízbe szállhat a szintén szerb Marko Cuk és a vállával bajlódó olimpiai és világbajnok Varga Dániel is.
 
A szerdai romániai meccs magyar idő szerint 18 órára van kiírva, s várhatóan ez lesz a kezdési időpont az április 5-i, népligeti visszavágón is.
 

Vízilabda: befejezi válogatott karrierjét az olimpiai bajnok " VÍZILABDA › Friss hírek

 

Cimkék: vízilabda , ftc

Legfrissebb híreink

21:17 - Elképesztő a Milan, immáron a Real sztárja a célkeresztben NEMZETKÖZI FOCI
21:09 - Óriási balhé, börtönben az elnök. Késik a spanyol élvonal rajtja NEMZETKÖZI FOCI
20:44 - Több ezer drukker a negyedosztályú BEK-győztes első edzésén NEMZETKÖZI FOCI
19:59 - Lazán profi Lukaku első gólja az MU színeiben - videó! NEMZETKÖZI FOCI
19:11 - Meg akarják ölni a börtönben az angol válogatott labdarúgót NEMZETKÖZI FOCI
18:27 - Hoppá: már De Gea pótlására készülnek az MU-nál? NEMZETKÖZI FOCI
17:39 - Visszavág a Juventus, megszerzik a Milan csapatkapitányát NEMZETKÖZI FOCI
15:57 - Ezt a bombagólt simán megirigyelné Robert Carlos is - videó! NEMZETKÖZI FOCI
14:32 - Meglepetés! Anglia helyett Olaszországba mehet a Real sztárja NEMZETKÖZI FOCI
13:35 - Mourinho inkább kiállíttatta játékosát - videó NEMZETKÖZI FOCI
13:04 - Bale: „Nincs bajom Ronaldóval, eszembe sincs elhagyni a Realt” NEMZETKÖZI FOCI
11:32 - Bonucci után már elhisszük: Morata vagy Belotti is a Miláné lehet NEMZETKÖZI FOCI
10:00 - Hoppá! Messiné kegyetlenül utálja a Piqué családot NEMZETKÖZI FOCI
08:59 - Két hónap után visszatért az AS Romához Francesco Totti NEMZETKÖZI FOCI
08:50 - A magyar érdekeltségű események a vizes vb keddi napján VIZES VB 2017
08:00 - Hoppá: világsztárok tűntek fel a budapesti vizes vb-n - kép VIZES VB 2017
08:00 - Még át sem adták az 52 milliós stadiont, máris át kell építeni NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények