Varga Dénes és a Szolnok volt a legszuperebb

A két legjobb magyar játékos vezette Szuperkupa-győzelemre a Szolnokot és az UVSE-t.


 
A Szolnok győzelmét hozta az Egerrel szemben a férfi vízilabdázók keddi Szuperkupa-mérkőzése.
 
A bajnok és friss kupagyőztes csapat - azután, hogy a december 18-i MK-fináléban 10-4-re verte az Egert - ezúttal is magabiztosan játszott, és öt góllal bizonyult jobbnak a Szőnyi úti uszodában telt ház előtt rendezett összecsapáson.
 
Az Eger, amely az előző évben nyerte meg a hazai kupát, a döntőben éppen a Szolnokot felülmúlva büntetőkkel, az idei kupafináléhoz hasonlóan ezúttal sem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát. Csak az első negyed végéig tartotta magát, onnantól a Szolnok ellépett és fölényesen győzött úgy, hogy a negyedik negyedben - 14-7-nél - már hét góllal is vezetett.
 
A hölgyeknél a bajnok és kupagyőztes újpesti együttes esélyesként négy góllal verte a BVSC-t úgy, hogy minden negyed 2-1-re végződött. Keszthelyi Rita – Varga Déneshez hasonlóan – négy gólt szerzett, ezzel a mezőny legeredményesebbje volt. A két csapat között a november 20-i Magyar Kupa-döntőben is négy találatnyi különbség volt, akkor az UVSE 9-5-re győzött.
 
Vízilabda, Tippmix Szuperkupa
férfiak:
Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger 14–9 (3–3, 4–1, 5–3, 2–2) 
Laky Károly Uszoda. Vezette: Székely B., Németh A.
SZOLNOK: Kardos – Gocics, Vámos 1, Mezei, Prlainovics 3, Varga Dénes 4, Jansik D. Csere: Crousillat 2, Alekszics, Kis G. 1, Fülöp 2, Hangay Z. 1, Szatmári. Vezetőedző: Cseh Sándor
EGER: B. Mitrovics – Decker Á. 1, Hosnyánszky 1, Lőrincz 2, Kovács G. 1, Erdélyi 3, Bedő. Csere: Kürti, Mata, Hárai 1, Biros B., Korózs, Sári. Vezetőedző: Dabrowski Norbert
 
nők:
UVSE–BVSC-Zugló-Diapolo 8–4 (2–0, 2–2, 2–1, 2–1) 
Laky Károly Uszoda. Vezette: Petik A., Kun Gy.
UVSE: Gangl – Czigány, Kisteleki H. 1, Szücs G. 1, Keszthelyi 4, Tóth I. 1, Csabai 1. Csere: van der Sloot, Hertzka, Kövesdi, Kuna, Takács V., Kiss E. Vezetőedző: Áts Bertalan
BVSC: Bolonyai – Farkas K., Kisteleki D., Leimeter, Tamás V., Máté Zs. 1, Gyöngyössy. Csere: Crittenden, Takács O., Pócsi, Koncz, Kele 1, Varga V. 2. Vezetőedző: Petrovics Mátyás
 
A kép forrása: waterpolo.hu

Videók