Tízgólos győzelemmel kezdett a Benedek-csapat

Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott, mely 10 góllal verte Kína legjobbjait az olaszországi Bergamóban. A torna első helye riói olimpiai részvételt ér.


Világliga, A csoport, 1. forduló:
Magyarország-Kína 18-8 (4-2, 5-1, 3-5, 6-0)
A magyar góldobók: Hosnyánszky, Varga Dénes, Vámos 3-3, Erdélyi, Madaras, Hárai, Salamon 2-2, Gór-Nagy 1.

Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége négyese egyik legkevésbé veszélyes riválisával szállt vízbe először, és a keddi meccs viszonylag hamar edzőmérkőzésre emlékeztető találkozóvá lényegült át, mivel a magyarok rendre bevették az egyébként jól küzdő ázsiai gárda kapuját.

Salamon Ferenc kezdte a gólsorozatot, szemfüles labdaszerzést követően megúszásból, majd Hárai Balázs következett centerből (2-0), egy kínai találat után pedig Hosnyánszky Norbert volt eredményes (3-1).  Még az első játékrészben 3-2-t követően Varga Dénes, majd - már a második negyedben - Erdélyi Balázs célzott pontosan (5-2). A nagyszünet előtt megszületett a harmadik kínai gól is, amire előbb ismét Erdélyi, majd pedig Vámos Márton és Gór-Nagy Miklós válaszolt, a félidőre pedig a magyarok közül másodikként duplázó ifjabbik Varga révén vonulhatott el hatgólos előnnyel (9-3) a magyar együttes.

A harmadik nyolc percet Madaras Norbert pontos lövése vezette be (10-3), kisebb megtorpanást követően viszont 10-6-ra feljöttek a kínaiak. A nem várt szériát Hosnyánszky szakította meg (11-6), s ugyanő cselekedett hasonlóképpen, miután a kínaiak 11-8-ra felzárkóztak (12-8). A befejező negyedben Vámos alakította 13-8-ra az állást, majd a másik balkezes, Madaras jóvoltából hízott megint hatgólosra az előny (14-8). A tizenötödik magyar gólt Hárai szerezte látványosan elhajolva, utána Varga Dénes módosított 16-8-ra. A hajrában sem lazított a magyar válogatott: előbb Salamon talált be, zárásképpen pedig Vámos kapásgóllal alakította ki a 18-8-as végeredményt.

A világbajnoki címvédő magyar csapat szerdán - 17.20 órától - a londoni olimpián aranyérmes horvát együttessel száll medencébe.

További program és eredmények:
A csoport:
Brazília-Horvátország 18:40-től

B csoport:
Szerbia-Egyesült Államok 13-7 (6-3, 3-0, 3-1, 1-3)
Ausztrália-Olaszország 20:00-tól

Videók