Távozik a Fradi BL-győztese

A városi riválishoz igazol.


A ferencvárosi nevelésű Szirányi Balázst több mint egy évtizedes spanyolországi légióskodás után csábította haza a klub 2016-ban, melyben azóta 85 mérkőzésen játszott és 51 gólt szerzett. Mindkét évében megnyerte az Euro Kupát, majd hozzásegítette a zöld-fehéreket ahhoz, hogy 18 év után ismét bajnok legyen. Szirányi Balázs most másodszor is elköszön a Népligettől és ahogy 2000-ben, úgy most is bajnoki címmel távozik. A center a Racionet Honvéd együttesében folytatja pályafutását. A Barcelonetával többek között négy bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert.

 
- Így kell búcsúzni.
- Így van, de összességében is rengeteg szép emlékkel távozom a Népligetből, bár való igaz, hogy nem is álmodhattam volna tökéletesebb befejezésről. A bajnokság megnyerésével egyfajta keretet adtam a ferencvárosi pályafutásomnak, hiszen a spanyolországi karrierem előtt is bajnoki arannyal távoztam és most is.

- 12 év légióskodás alatt rengeteg trófeát nyertél a Barcelonetával. Az FTC-vel elért bajnoki címet hova sorolnád karrieredben?
- A spanyol bajnoki győzelmeimnél értékesebb és sokkal többet jelent, de nem csak a személyes vonulata miatt. Hatalmas élmény volt ezt az aranyat megnyerni a Ferencvárossal, ami nagyobb sportteljesítmény is volt, hiszen egy nagyon jó Szolnokkal kellett megküzdenünk. 
 
- Két éve nagy terveket vázolt fel a klub, amikor bejelentette Varga Dániel, Madaras Norbert, Szirányi Balázs és Stefan Mitrovic szerződtetését. Megkaptad azt, amiért hazajöttél?
Talán kicsit többet is kaptam. Értettem én akkor, hogy egy nagy építkezés veszi kezdetét, de az ember nem látja előre, hogy meddig jut majd a csapata. De még a mostani szezon elején sem tudtam, hogy aranyéremmel zárunk. Ezek után azonban kijelenthetem, hogy maximálisan felülmúltuk mindenki elvárását, ezzel a sajátjaimat is. Az Euro Kupa győzelmekkel és végül a bajnoki címmel ez egy fantasztikus két év volt. Az utóbbi évtizedekben a Fradi legjobb két éve is.
 

Videók