Szombaton bajnok lehet a Fradi 18 év után!

Villámrajtot vett a vendég Ferencváros


 A Ferencváros rendkívül simán, 14-9-re nyert a címvédő Szolnok otthonában a férfi vízilabda ob I döntőjének három győzelemig tartó második felvonásán szerdán, így szombaton a Komjádi Uszodában 18 év után megszerezheti a bajnoki címet.

 
 
E.ON férfi ob I, helyosztók, 2. mérkőzés:
döntő:
Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo 9-14 (2-4, 3-4, 1-3, 3-3)
gólszerzők: Younger 3, M. Cuk 2, Zalánki, Alkesic, Gocic, Prlainovic 1-1, illetve Varga Dé. 4, Jaksic 3, Vámos, Mitrovic, Nikic 2-2, Madaras 1
A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Ferencváros javára.
 
    
Villámrajtot vett a vendég Ferencváros: 1 perc 15 másodperc alatt Nikola Jaksic és Varga Dénes is bevette Nagy Viktor kapuját, így rögtön nehéz helyzetbe került a Szolnok. Cseh Sándor, a hazaiak vezetőedzője az első emberelőny megjátszása előtt időt kért, hiszen fel kellett zárkóznia a Bajnokok Ligája-címvédőjének, és ezt Zalánki Gergő góljával meg is tette. A különbséget ugyanakkor nem sokkal később Vámos Márton állította vissza. Milan Aleksic találatával közelebb került a Szolnok, majd elszórakozott egy fórt. Fél perccel a negyed vége előtt az FTC Slobodan Nikic gyönyörű centergóljával - a kapunak háttal húzott kapásból a hálóba - újra ellépett.
    
 
 

 
 
A folytatásban a Szolnok továbbra is több emberelőnyt harcolt ki, Aaron Younger értékesített is egyet, a túloldalon viszont Varga Dénes sem hibázott fórban. Alig fél perccel később Younger újra kipókhálózta a jobb felsőt, de a zöld-fehérek Jaksic révén - nyolc méterről - újra azonnal válaszoltak (4-6). A gólpárbaj folytatódott: Milos Cuk elhajlásból volt eredményes, majd Vámos lőtt olyan erővel a kapuba - újfent a kapufát érintve -, hogy a Nagy Viktor váltó Kardos Gergelynek esélye sem volt. Közvetlenül a nagyszünet előtt kialakult az addigi legnagyobb különbség, Jaksic ismét távolról volt eredményes.
    
A nagyszünet után megint a fővárosiak pillanatai következtek, Varga Dénes harmadik gólját szerezte, majd egy tökéletesen megjátszott fórt Stefan Mitrovic értékesített, amivel nagyjából el is dőlt az összecsapás, ezen nem változtatott a harmadik nyolc perc végén született egy-egy gól (6-11).
    
A Szolnok ötgólos hátrányban vágott neki a zárófelvonásnak, és ugyan hajtott, de esélye sem volt a rutinosan vízilabdázó Ferencváros ellen.
 
 
 

Videók