Sokkoló: kirúgta a világbajnok pólóst a magyar sztárklub

Egyszerűen szerződést bontottak a csapatkapitánnyal.


 

Az A-Híd OSC-Újbuda szerződést bontott csapatkapitányával, Gór-Nagy Miklóssal. A világbajnok vízilabdázó az NSO-nak elmondta, hogy váratlanul érte a klub döntése, s még nem tudja, hogy folytatja a játékot, vagy a civil életben helyezkedik el.

 

Az 35 éves pólós már nem játszott pénteken a Debrecen elleni bajnokin.

„Derült égből villámcsapásként ért, hogy a klubban már nem tartanak rám igényt” – mondta Gór-Nagy Miklós, akivel hétfőn közölték, hogy jobbnak látják, ha már nem tagja a csapatnak. A játékos bővebb indoklást nem kapott, de úgy gondolja, a csapat idei teljesítménye lehet a gond, hiszen ő is tisztában van vele, hogy elmaradtak a várakozásoktól. „Talán így akarják felrázni a csapatot” – tette hozzá.

Meglepő, hogy a rájátszás előtt küldték el a pólóst, aki nem szeretne találgatni, úgy gondolja, hogy ez a klub belső ügye.

„Nemcsak most, egész pályafutásom során igyekeztem a lehető legtöbbet nyújtani, ez az, ami minden helyzetben, minden edzésen hajt, egy tét nélküli egykapuzáskor is le akarom győzni az ellenfelet. Bisztritsányi Dávid után a második csapatkapitány voltam az idényben, éreztem a felelősséget, hogy minél többet hozzunk ki magunkból” – nyilatkozta a válogatottal 2013-ban világbajnoki címet szerző pólós.

Gór-Nagynak rosszul esett a döntés, hiszen további pályafutását is az OSC-ben képzelte el.

„Majdnem négy évet töltöttem itt, és bár korábban hívtak máshová, mindig megköszöntem a megtiszteltetést, mondván, én az OSC-család tagja vagyok, nagyon jól érzem itt magam. Ettől függetlenül nincs bennem harag, csak mélységes csalódottság. Nem feltételezek rosszindulatot, nyilván ők így látták a legjobbnak. Békésen váltunk el” – mondta az NSO-nak a vízilabdázó.

Gór-Nagy hozzátette: két lehetőség adódik előtte: a civil élet felé fordul, és mellette már nem professzionális szinten vízilabdázik, vagy igyekszik legalább egy évig a legmagasabb szinten teljesíteni. Egyelőre nem tudja, hogy melyiket választja, a váltás hallatán több klub is megkereste, de közgazdasági és jogi diplomája is van. „Ugyanakkor óriási bennem a tettvágy és az elszántság is, mert méltatlan volna, ha így zárulna le a pályafutásom.”

Becsey Péter, a az OSC sportigazgatója az NSO-nak úgy fogalmazott, a klub és játékos közös megegyezéssel vált el egymástól, egyébiránt az OSC belső ügyként kezeli az esetet, amelyről nem kíván többet mondani.

Videók