Szerkesztő: Tóth Csaba
2016. 01. 21. 19:32

Európa-bajnoki döntős a magyar női vízilabda-válogatott (2003 óta először), amely tekintélyt parancsoló, 10-5-s győzelmet aratott Olaszország felett csütörtök este Belgrádban. Bíró Attila fantasztikusan védekező együttese a legutóbbi vb és Eb ezüstérmesével, Hollandiával meccsel az aranyért pénteken. Az Eb-cím olimpiai kijutást ér.


A meccs krónikája:

Női póló Eb, elődöntő, Magyarország-Olaszország: 10-5 (2-1, 3-2, 3-0, 2-2)

Az MTI helyszíni beszámolója:

Nagyszerű védekezéssel kezdett a magyar válogatott, a kapuban Gangl Edina az első négy olasz lövést hárította. Mindeközben támadásban Keszthelyi Rita és Kisteleki Hanna szép gólt lőtt, így az olasz szövetségi kapitány Fabio Continak időt kellett kérnie. Ennek eredményeként össze is jött az első olasz gól. Ezt követően az első magyar emberelőnynél - amelyet három olasz előzött meg - Bujka Barbara a kapu mellé pöccintette a labdát.

A második felvonás újabb olasz fórral, valamint Gangl-védéssel indult, támadásban pedig Illés Anna volt eredményes. A háromgólos előnyért kettős létszámfölényben támadhatott a magyar válogatott, és újfent az oroszok elleni fontos csoportmérkőzésen az utolsó, mindent eldöntő lövést magára vállaló Illés célzott pontosan. Az olaszok az ötödik előnyüket is elhibázták, majd akcióból közelebb zárkóztak ugyan (4-2), de a hatodik létszámfölényes helyzetüknél ismét Gangl volt a végállomás. Nem sokkal később Bujka szakadt el emberétől, és lőtt a hálóba. Egy perccel a nagyszünet előtt megtört az olaszok rossz sorozata: értékesítettek egy előnyt. A magyarok emberelőnyből növelhették volna a különbséget, ám kifutottak a támadóidőből.

A fordulást követően rögtön nőhetett volna Bíró Attila együttesének előnye, de Keszthelyi kísérletét blokkolták. Aztán jó védekezés után fordulhatott a fehér sapkában játszó magyar válogatott és Czigány Dóra hajszálpontos lövéssel visszaállította a háromgólos különbséget, az ezt követő emberelőny viszont kimaradt. Az olaszok a következő támadásuknál kétszer is létszámfölényben játszhattak, ám előbb Gangl hárított, majd jó volt egy blokk. Két perccel a negyed vége előtt már öt gólra nőtt a különbség, előbb Keszthelyi megúszás után, majd Illés átlövésből volt eredményes (8-3).

Szépítettek az olaszok a zárófelvonás elején, amire Bujka válaszolt, s egyúttal jelezte, ezúttal elmarad az előny elherdálása, amit Keszthelyi Rita előzőleg "magyar betegségnek" nevezett. A különbséget Kisteleki növelte tovább, majd az olaszok még szépítettek (10-5).

A női tornáról csak a győztes jut ki a riói olimpiára, e mellett a márciusi hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni.  A négy közé jutással a magyar csapat már biztosította, hogy ha nem nyeri meg a kontinensviadalt, akkor ott lesz Hollandiában, ahol további négy válogatott szerez riói indulási jogot.

Bíró Attila szövetségi kapitány: Ezzel a játékkal reális esélyünk lesz pénteken a hollandok ellen. Szuper volt a védekezés, a támadás is működött. Gratulálok a csapatnak. Bizonyítottuk, hogy mentálisan erősek vagyunk, bírtuk a nyomást az emberhátrányos helyzetekben, és fokozatosan elvettük az olaszok kedvét a játéktól."

Az elődöntő eredményei:
Hollandia-Spanyolország 9-9, büntetőkkel 6-5
Magyarország-Olaszország 10-5.

A pénteki program:
Bronzmeccs:
Spanyolország-Olaszország, péntek 18:45
Döntő:
Hollandia-Magyarország, péntek 20:15

A magyar keret:
Gangl, Kasó, Illés, Antal, Kisteleki, Szűcs, Takács, Czigány, Keszthelyi, Tóth I., Bujka, Garda, Csabai.
Az olasz keret:
Teani, Gorlero, Queirolo, Aiello Radicchi, Garibotti, Bianconi, Emmolo, Frassinetti, Cotti, Pomeri, Tabani, Di Mario.
 

Legfrissebb híreink

20:59 - Visszatér a Premier League-be a kétszeres spanyol bajnok argentin NEMZETKÖZI FOCI
20:24 - Nehéz Eb-csoportba került a férfi kéziválogatott KÉZILABDA
19:48 - Rádobott még 20 milliót a Barca az ajánlatára NEMZETKÖZI FOCI
18:56 - Az oroszok engedtek: újra lehet sörözni a Konföderációs Kupán NEMZETKÖZI FOCI
18:42 - Neymar szakított a barátnőjével NEMZETKÖZI FOCI
17:22 - Ennyi pénzért válthatja ki Messi a börtönbüntetését NEMZETKÖZI FOCI
17:03 - Hihetetlen ötlettel álltak elő az olimpia rendezői! EGYÉB SPORTOK
16:58 - Azeri Nagydíj: így csapódott a falnak az edzés győztese - videó AUTÓ-MOTOR
16:51 - Azeri Nagydíj, második szabadedzés: falnak csapódott az első AUTÓ-MOTOR
14:10 - Azeri Nagydíj, első szabadedzés: Red Bull-tarolás AUTÓ-MOTOR
13:36 - Nagyon úgy tűnik, hogy új magyar teniszklasszis születik TENISZ
12:53 - MU: rekordajánlatot tett a PSG védőjéért NEMZETKÖZI FOCI
12:38 - Tüntetés: börtönt követelnek az állatkínzóknak a fociszurkolók MAGYAR FOCI
11:52 - Boldog, nagyon boldog lenne a hazai vb-n Verrasztó Dávid ÚSZÁS
11:45 - Keményen beszólt a légiós Bernd Storcknak MAGYAR FOCI
11:02 - Rómából igazolta le a Liverpool a klub legdrágább játékosát NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Így veri a harci dobot a Vasas EL-ellenfelének edzője NEMZETKÖZI FOCI
09:38 - A Fradi támadóját is viheti a Puskás Akadémia MAGYAR FOCI
09:00 - Európai topligába igazolhat az NB I sztárja NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Korábbi Chelsea-klasszissal erősített a Vasas ellenfele NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Pénteki focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:20 - Fantasztikus szerda: Nyert a Fradi, a Vasas és a Vidi is MAGYAR FOCI
21:08 - Megvan a Barcelona elküldött védőjének új csapata NEMZETKÖZI FOCI
20:39 - Óriási bajban a Juventus Pogba átigazolása miatt NEMZETKÖZI FOCI
20:02 - A Real elfogadta a 60 milliós ajánlatot, távozik James! NEMZETKÖZI FOCI
19:22 - Cristiano Ronaldo góljával nyert Portugália az oroszok ellen NEMZETKÖZI FOCI
19:21 - Lewandowski csalódott a Bayern játékosaiban, távozik? NEMZETKÖZI FOCI
18:38 - Döntött a PSG Cristiano Ronaldóval kapcsolatban! NEMZETKÖZI FOCI
17:59 - Ő lehet a világ egyik legjobban fizetett edzője NEMZETKÖZI FOCI
17:02 - Hihetetlen bunkóság: így alázták szét Buffont - fotó! NEMZETKÖZI FOCI
16:01 - Elképesztő ajánlat: Cristiano Ronaldo élete végéig sörözhet! NEMZETKÖZI FOCI
15:05 - Távozik német csapatától a magyar válogatott szélsője? NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - Változik a Bundesliga kiírása, új időpontban a meccsek! NEMZETKÖZI FOCI
13:03 - Így köszönt el a Budapest Honvéd csapatkapitánya MAGYAR FOCI
12:42 - Ennyit kell fizetnie C. Ronaldónak, hogy ne kerüljön a hűvösre NEMZETKÖZI FOCI
12:07 - Napi cukiság: megszületett Kozák Danuta kislánya - fotó! EGYÉB SPORTOK
11:17 - Botrány: olvassa el Hosszú Katinka nyílt levelét Gyárfásék ellen! ÚSZÁS
10:10 - Így építik át Orbán egyik kedvenc csapatának stadionját - képek MAGYAR FOCI
10:00 - NB III: ezekkel a csapatokkal indul a bajnokság MAGYAR FOCI
09:21 - Őrületes meccs után esett ki a női válogatott az Eb-n KOSÁRLABDA
08:30 - BL: fantasztikus hírt kapott Gulácsi klubja NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Szerdai focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:28 - Komoly veszteség érheti az olasz elitklubot NEMZETKÖZI FOCI
20:38 - Ő lehet a Barcelona következő világklasszisa NEMZETKÖZI FOCI
20:18 - Mészáros Lőrincé lesz a veszprémi kézicsapat KÉZILABDA
19:52 - Elképesztő: a Bayern egykori sztárja csúnyán beszólt Ronaldónak NEMZETKÖZI FOCI
19:22 - Lipcsei Péter vezetőedző lesz MAGYAR FOCI
19:07 - Óriási: ezért a játékosért fizetne egy vagyont az angol gigász NEMZETKÖZI FOCI
18:02 - Hoppá: a Real elnöke ezeket a klasszisokat szeretné megszerezni NEMZETKÖZI FOCI
17:19 - Las Vegas újabb sportot hódít meg az USA-ban AMERIKAI SPORTOK
16:30 - Júliusban tisztázódhat Cristiano Ronaldo ügye NEMZETKÖZI FOCI
15:47 - Elképesztő: ezúttal José Mourinhót vádolják bűncselekménnyel NEMZETKÖZI FOCI
14:06 - Íme, a következő NB I-es bajnokság teljes sorsolása MAGYAR FOCI
14:00 - Magyar tehetségtől ájult el a spanyol élvonalbeli csapat edzője NEMZETKÖZI FOCI
12:02 - Tiger Woods segítséget kap gyógyszerproblémáira EGYÉB SPORTOK
11:20 - Elkészítették a következő NB I-es bajnokság sorsolását MAGYAR FOCI
11:10 - A veszprémi irányító eljegyezte a Barátok Közt sztárját - kép KÉZILABDA
10:51 - Döntöttek az M4 Sport szakértőjének az edzői állásáról MAGYAR FOCI
10:29 - Tottiék után újabb sztárcsapattal játszik az NB II-es csapat MAGYAR FOCI
10:16 - Hosszú Katinkát lekapcsolták a zsaruk ÚSZÁS
08:20 - Ezzel az egy feltétellel távozhat Ronaldo a Real Madridtól NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Megint igazolt kettőt a Puskás Akadémia MAGYAR FOCI
07:07 - A keddi televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:18 - Elképesztő: újabb Real-klasszis kerülhet nagy bajba NEMZETKÖZI FOCI
20:13 - Ilyen nincs: hihetetlen ajánlatot tesz az MU Ronaldóért NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Konföderációs Kupa: fordulatos meccset vívták a németek - videó NEMZETKÖZI FOCI
19:12 - Hatalmas balhét robbantott ki a Chelsea korábbi csillaga - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:27 - Nem semmi: vasárnap játszott a ma kisorsolt ellenfelével a Vasas NEMZETKÖZI FOCI
18:02 - Hihetetlen: nagyon élesen bírálták Cristiano Ronaldót NEMZETKÖZI FOCI
17:55 - F1: megvan, mikor lehet jövőre a Magyar Nagydíj AUTÓ-MOTOR
17:47 - Bármikor eldőlhet Kleinheisler sorsa NEMZETKÖZI FOCI
16:41 - Elképesztő: a Juve sztárja nagyon kiosztotta az újságírókat NEMZETKÖZI FOCI
16:00 - Bajnokok Ligája, Európa Liga: a magyar meccsek az időpontjai NEMZETKÖZI FOCI
15:47 - Sorsoltak az EL-ben: ezt várják a fradisták NEMZETKÖZI FOCI
15:38 - Tenisz: Babos Timi így áll a világranglistán TENISZ
14:28 - Varázslatos: az olasz játékos élete gólját lőtte - videó NEMZETKÖZI FOCI
13:29 - Itt vannak a magyar csapatok ellenfelei az Európa-ligában NEMZETKÖZI FOCI
13:19 - Így fest a férfi teniszezők legfrissebb világranglistája TENISZ
12:34 - E csapat ellen kezd a Honvéd a Bajnokok Ligájában NEMZETKÖZI FOCI
11:28 - A dühös Milan-szurkolók így alázták meg Donnarummát - kép NEMZETKÖZI FOCI
10:25 - Hétfői focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
10:17 - EL-sorsolás: a Fradi ismét megkaphatja albán kivégzőjét NEMZETKÖZI FOCI
10:14 - BL-sorsolás: ezek a csapatok lehetnak a Honvéd ellenfelei NEMZETKÖZI FOCI
10:10 - Eldöntötték, hogy ki lesz a Real Madrid elnöke NEMZETKÖZI FOCI

Élő eredmények