Nagyon kitömtük a szlovákokat

A második és a harmadik negyedben kinyíltak a gólcsapok.


Magabiztos győzelemmel kezdte a Volvo Kupát a magyar férfi vízilabda-válogatott.

 

Marcz Tamás együttese esélyt sem adott a szlovákoknak és lehengerelte ellenfelét.

 

A végén 15 gól különbség volt a két csapat között, ami jó előjel a Montenegró, illetve a horvátok elleni meccs előtt.

 

Radikális változások jöhetnek női vízilabdában " VÍZILABDA › Friss hírek


„Jól éreztem, persze, egy sok gólos mérkőzés mindig jó, ennek ellenére reálisan nézve nem az a szlovák válogatott érkezett, amelyre én számítottam, amely a szerbeket megszorította pár héttel ezelőtt. Jó néhány hiányzójuk volt, profi, Magyarországon játszó játékosok hiányoztak, akik, ha itt vannak, akkor azért sokkal jobb mérkőzéssé alakul ez. Azt mondom, hogy ez a mérkőzés is lehet valamire hasznos, hiszen sok gólt lőttünk, lefordulások voltak, gyakorlásnak megfelelt azért, de sok mindent nem szeretnék ebből a mérkőzésből levonni, mert nem olyan ellenállás volt, azt gondolom, amiből le lehet mérni az egyéni képességeket, a csapat jelenlegi állapotát” – mondta a tréner a vlv.hu-nak.  

Videók