Mi lehet a vízilabdás szabálybotrány mögött? - videó

Az olimpiai döntő magyar bírója a budapesti vízilabdás szabálybotrányról


"Elég komolytalan dolog, ha azt nézzük, hogy mégiscsak vízilabdáról van szó" - mondta Horkai György szövetségi edző arról az esetről, amely az OSC-Napoli pólós BL-selejtezőn történt. A vitatott gólokat a DIGI Sport híradója megmutatta Molnár Péternek, a budapesti vizes világbajnokság egyetlen magyar játékvezetőjének, a riói olimpiai döntő bírójának is.

 
"Annyi történt, hogy elkövetett két hibát két játékvezető, a delegátus pedig mondott egy olyan dolgot, amiről azt gondolta, hogy így van, pedig nem így van, és ezt kész tényként kezeltük, hogy szabályváltozás történt" - nyilatkozta Molnár Péter a Sport 24-nek.
 
Az OSC hazai Bajnokok Ligája-selejtezőjén a magyar csapat két vitatott gólt is kapott a Napolitól. A kérdés egyszerű: a centerről megítélt, labda nélküli kiállítás esetén, az első passz után dobhat-e érvényes gólt a játék megállítása nélkül a támadó játékos?
 
"A játékvezető rossz helyen állt. A magyar bíróknak elmondjuk, hogy vagy öt vagy két méteren kell állniuk. Két és fél-három méteren csak a fizetett statiszták állnak, hiszen így a bíró nem tudja megítélni, hogy a kiállítás öt méteren belül vagy kívül volt" - magyarázta Molnár Péter.
 

A LEN-delegátus aztán a magyaroknak adott válaszában nem is arra hivatkozott, hogy belül vagy kívül történt-e az eset, hanem azt állította, hogy már egy új szabály van érvényben. Pedig erről szó sincsen. "Ennek a szerencsétlen esetnek a következménye lehet, hogy a csapataink nem tudják, mire készüljenek. Attól tartanak, hogy kimennek a következő nemzetközi tornára, és ott ugyanígy be fogják fújni" - tette hozzá Molnár Péter.
 
A magyar játékvezető az OSC meccsével egy időben a spanyolországi Sabadellben vezetett BL-meccset azzal a Georgiosz Sztavridisszel, akivel az olimpiai döntőt is közösen fújták. Ők is találkoztak már hasonló, önkényes szabálymódosítókkal.
"Az egyik horvát játékos mérkőzés közben a víz alatt átúszott a medence másik oldalára, feljött, megkapta a labdát, kapura lőtt. A spanyolok reklamáltak, hogy megváltozott a szabály, mert öt másodpercnél tovább nem lehet a víz alatt úszni. Megemlítettük a svájci delegátusnak, hogy ez történt. Ekkor a svájci ellenőr azt mondta, valahol elmondta Gianni Lonzi (a FINA vízilabda technikai bizottságának a volt elnöke), hogy a vízilabdát víz fölött játsszák, és ha sokáig a víz alatt van valaki, akkor az megtéveszti a csapatot. Ha én ezt komolyan vettem volna, és elkezdem itthon mondani, akkor lehet, hogy holnap elkezdi ezt a szabályt egy másik játékvezető használni, hiszen arra gondol: én vezettem az olimpiai döntőt, biztosan nem mondok hülyeséget. Közben ez egy oltári nagy baromság. Akkor ez így elkezd tovább terjedni, és gyakorlatilag ilyen hibák történnek" – fogalmazott Molnár Péter.
 
Szabálymódosítás tehát nincs, annak komoly előzményei lennének. A magyar csapatoknak pedig elvileg nem kell új és ismeretlen szabályokhoz alkalmazkodniuk a héten folytatódó BL-ben és Eurokupában. Remélhetőleg ez a gyakorlatban is így lesz.
 

Videók