A Fradi edzőjét választották a világ legjobbjának

Elképesztő elismerés.


 A Ferencváros közleménye:

"Az FTC férfi vízilabdacsapatát irányító Varga Zsoltot választották a világ legjobb edzőjének, miután együttesével öt trófeát nyert 2018-ban.

 
A világ legjobb edzője!
 
Tökéletes évet zárt az Ferencváros férfi vízilabdacsapata, hiszen minden sorozatot megnyert, ahol elindult. Tavasszal megvédte címét az Euro Kupában, majd 18 év után aranyérmes lett a magyar bajnokságban. 
Ezek után az új szezonban is folytatta sikerszériáját az együttes. A Fradi pólósai először az Európai Szuperkupát emelhették a magasba, majd a Magyar Kupát és végezetül a Magyar Szuperkupát is. A szakosztály történetének legjobb évét zárta, ebben pedig elévülhetetlen érdemei vannak Varga Zsoltnak, aki a szakma elismerését is kivívta magának. 
 
A WWPCA, vagyis a világ vízilabdás edzőinek egyesülete az FTC vezetőedzőjét választotta 2018 legjobbjának. 

A SZAKMA DÍJA
 
A világ legelismertebb edzői is a tagjai annak a 17 fős bizottságnak, akik szavaztak. Kollégák és ellenfelek is. Például a Pro Reccót irányító Ratko Rudic, aki szövetségi kapitányként mindent megnyert. Rajta kívül a bizottság tagja még az olaszok sztáredzője Alessandro Campagna és a szerb válogatottal világ- és Európa-bajnok Dejan Udovicic is. 
 
A rangos elismerést negyedik alkalommal osztották ki, de most először kapja klubot irányító edző. Az első két évben Szerbia szövetségi kapitánya, Dejan Savic lett a legjobb, miután világbajnokságot, majd olimpiát nyert. 2017-ben pedig Ivica Tucak kapta a díjat azzal, hogy Horvátországgal világbajnoki aranyérmes lett, a magyar válogatottat legyőzve a Margitszigeten. 
 
Savic idén Európa-bajnok lett a szerbekkel, ám a bizottság többre értékelte az öt trófeás évet produkáló Varga Zsolt teljesítményét, aki így nyilatkozott a hír hallatán:
 
,, - Hatalmas megtiszteltetés ez a díj. Több szempontból is örülök. Az első, hogy a vízilabda-szakma, a legjobb edzők engem tartanak érdemesnek erre a díjra. A másik, hogy úgy érzem ez annak a szemléletnek is a sikere, amivel dolgozom. Köszönettel tartozom a csapatomnak az elvégzett munkáért és azért, hogy bizalmat szavaznak nekem. Szeretném megköszönni a klub vezetésének az elmúlt évek támogatását és hitét bennem és a munkámban." - mondta Varga Zsolt. 

A KEMÉNY MUNKA GYÜMÖLCSE
 
A kupagyőzelmek után több interjúban is szóba kerül, hogy Varga Zsolt évekkel ezelőtt majdnem hátat fordított az edzői szakmának. Vezetőedzőnk akkor gondolkozott el a váltáson, amikor egy hajszálon múlt, hogy az FTC kiessen az első osztályból, ám a csapat megmenekült, a tréner pedig maradt a székében. Az elmúlt időszakban rengeteg klasszis és fiatal tehetség érkezett a Népligetbe, de a fantasztikus játékosállomány önmagában még nem elég a kupákhoz. Csapattá kellett formálni a társaságot, ezt pedig kemény irányítással és rengeteg munkával el tudta érni Varga Zsolt. Az eredményét láthatjuk, napjaink legjobb magyar együttese sorban nyeri a kupákat hazai és nemzetközi fronton is. 
 
Gratulálunk a sikerekhez és a díjhoz az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzőjének!"

Videók