Lemondott Kemény Dénes

Kemény Dénes távozik a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáról.


A szakember az MVLSZ honlapjának  adott, kedden közzétett interjúban beszélt arról, hogy szeptember végétől nem folytatja az elnöki munkát.
 
„Ezúton szeretném bejelenteni, hogy miután a szeptemberi férfi világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom a teendőket. Ezért az MVLSZ elnökségének a legközelebbi ülésen javasolni fogom, hogy hívjon össze rendkívüli elnökválasztó közgyűlést” –  fogalmazott a válogatottal szövetségi kapitányként korábban három olimpiai aranyérmet begyűjtő Kemény Dénes, aki 2012 decembere óta vezeti a szövetséget.
A 63 éves szakember nem indokolta távozását, mint mondta: „1997 óta a személyeket érintő döntéseimet sohasem indokoltam meg, ezúttal sem teszem”.
 
Kemény Dénest 2012. december 16-án választotta elnökévé az MVLSZ, majd 2016-ban megerősítették posztján, további négy évre. Az elmúlt öt és fél évben a férfi vízilabda-válogatott világbajnoki címet (2013) és vb-ezüstöt (2017), valamint Európa-bajnoki ezüstöt (2014) és bronzot (2016) nyert, a női pedig vb-harmadik (2013), kontinensbajnok (2016) és Eb-bronzérmes (2014) lett, s klubszinten is voltak magyar sikerek.

Videók