Szerkesztő: Simon Zoltán | MTI
2017. 02. 15. 12:51

Botrányos viselkedése miatt rendőrök vitték el szüleinek házából az ausztrál Grant Hackettet, az 1500 méteres gyorsúszás háromszoros olimpiai bajnokát.

A 36 éves exsportolóra édesapja hívta ki a rendőröket, mivel fia dühöngeni és törni-zúzni kezdett.
 
„Gyógyszerproblémái vannak, orvosi kezelést kapott, és bár nem viselkedett fenyegetően, mivel nagy és erős, nem bírtunk vele. Nem úgy nézett ki, mint aki normális” – mondta Neville Hackett, miután bilincsben elvitték fiát, és őrizetbe vették családon belüli erőszak miatt.
 
A tízszeres világbajnoknak legutóbb tavaly áprilisban gyűlt meg a baja a törvénnyel, amikor ittasan molesztálta utastársát egy repülőúton.
Egy évvel azután, hogy 2008-ban visszavonult, Hackettnek alkoholizmusa miatt szétment a házassága. 2014-ben egy arizonai rehabilitációs intézetben gyógykezeltette magát, miután gyógyszerfüggővé vált az altatóktól, és zavaros megnyilvánulásaival egyre kínosabb helyzetbe hozta magát és környezetét.
 
Hackett az olimpiákon – a három arany mellett – három ezüst- és egy bronzérmet, vb-ken tíz arany-, hat ezüst- és három bronzérmet, rövid pályás vb-ken pedig hét arany-, valamint egy bronzérmet nyert. Ezen kívül világcsúcstartó volt 200, 800 és 1500 méter gyorson. Három éve megpróbálkozott a visszatéréssel, a 4x200-as váltó tagjaként a kazanyi világbajnokságon bronzérmet nyert, ám tavaly 200 és 400 méter gyorson sem tudta beverekedni magát a riói olimpiai csapatba.
Cimkék: úszás

Legfrissebb híreink

21:28 - Juve: ez a játékos pótolhatja a Milanhoz távozó klasszist NEMZETKÖZI FOCI
20:08 - Hoppá: Coutinho helyett ez a világklasszis érkezik a Barcához? NEMZETKÖZI FOCI
20:04 - Hét gólt volt Kleinheislerék Celtic elleni BL-visszavágóján NEMZETKÖZI FOCI
19:28 - Kiderült, ebben a csapatban folytatja a pályafutását Ibrahimovic NEMZETKÖZI FOCI
18:17 - Hihetetlen: újabb világsztárral erősít a PSG? NEMZETKÖZI FOCI
17:41 - Őrületes: ezt a félpályás csodagólt érdemes megnézni - videó NEMZETKÖZI FOCI
16:14 - A Manchester City sztárjának megoldásán röhög a világ - videó NEMZETKÖZI FOCI
16:03 - Bejelentette a Ferrari az egyik jövő évi pilótáját AUTÓ-MOTOR
15:56 - Eldőlt, megszerzi-e a Barcelona a legfontosabb kiszemeltjét NEMZETKÖZI FOCI
15:31 - Meglepő helyről érkezhet a Barcelona új szerzeménye NEMZETKÖZI FOCI
14:43 - Hihetetlen: a klasszis csatár hamarosan klubot vált? NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Meglepő: ennyiért vihető Pintér Attila egyik legjobb játékosa MAGYAR FOCI
12:33 - Komoly elismerésben részesült Szalai Ádám NEMZETKÖZI FOCI
11:29 - Bravúr: kiváló játékost búcsúztatott a magyar teniszező TENISZ
10:51 - Őrület Milánóban: ezúttal PSG-játékos érkezhet a Milanhoz NEMZETKÖZI FOCI
09:49 - Hoppá: a Real Madrid klasszisa így kritizálta a spanyol bírókat NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Wayne Rooney így keserítette el a manchesterieket - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:09 - Bombameglepetéssel indult a spanyol bajnokság - videó! NEMZETKÖZI FOCI
20:40 - Zárt kapu: ismét ott vannak az Újpest-szurkolók - kép MAGYAR FOCI
20:23 - NB I: a 94. percben dőlt el a bajnoki címvédő meccse MAGYAR FOCI
20:23 - A mesterhármas hengerelt: így kezdett a Juventus - videó! NEMZETKÖZI FOCI
18:28 - Eléggé nehéz dolga volt a Liverpoolnak - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:12 - Bundesliga: Szalai Ádám és Dárdai Pál is örülhet NEMZETKÖZI FOCI
17:54 - Beszólt a sajtónak Kleinheisler menedzsmentje NEMZETKÖZI FOCI
17:39 - A Real Madrid nem fogadta el a Juventus 75 milliós ajánlatát NEMZETKÖZI FOCI
17:08 - Brutális! Ismét kiütötte ellenfelét a Manchester United - videó! NEMZETKÖZI FOCI
15:11 - Pólósaink kapujának közelébe sem jutottak az Universiade-rajton VÍZILABDA
14:59 - A hétfőtől ismét világelső Nadal biztos, hogy nem erre számított TENISZ
14:50 - Bundesliga: bemutatkozott a videóbíró a Bayern meccsén - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:34 - Messiék különleges mezfelirattal emlékeznek a gázolás áldozataira NEMZETKÖZI FOCI
12:14 - Mbappé: megvan, melyik klub és mikor mutatja be NEMZETKÖZI FOCI
11:47 - Kezdődik az olasz bajnokság: sok csapat pályázik a Juve trónjára NEMZETKÖZI FOCI
10:52 - Hoppá: ezért nem tudja leigazolni a Barca a brazil klasszist? NEMZETKÖZI FOCI
09:37 - Fantasztikus hírt kaptak a német sztárcsapat drukkerei NEMZETKÖZI FOCI
08:40 - Döbbenet: a Barca ezért nem igazolta le a Real sztárját NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Szombati sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:05 - Remek? Ilyen helyzetből várja a Videoton az EL-visszavágót NEMZETKÖZI FOCI
21:22 - Hoppá: az olasz liga egyik legjobbja angol élcsapathoz igazol? NEMZETKÖZI FOCI
20:19 - Meglepő: ehhez a csapathoz igazolhat a Chelsea világsztárja NEMZETKÖZI FOCI
19:38 - Hihetetlen: újabb értékes játékosát veszíti el a Barca? NEMZETKÖZI FOCI
18:06 - Ilyen nincs: a PSG ezzel a képpel alázta meg a Barcát - fotó NEMZETKÖZI FOCI
17:13 - Látni kell: hihetetlen ódát költöttek Hosszú Katinkáról - videó ÚSZÁS
15:46 - A Barca klasszisának őszinte véleménye a csapat helyzetéről NEMZETKÖZI FOCI
15:33 - Botrány: a Barca új játékosának emiatt kell magyarázkodnia - kép NEMZETKÖZI FOCI
14:51 - EL: a Vidi mestere így várja a Partizan elleni mérkőzést NEMZETKÖZI FOCI
13:41 - BL: varázslatos gólt akasztott Korhut Mihály csapattársa - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:36 - F1: meglepő helyre térhet vissza a mezőny AUTÓ-MOTOR
11:22 - Hoppá: lemondott egyik legjobb játékosáról az AC Milan NEMZETKÖZI FOCI
10:17 - Cristiano Ronaldo kiborult: a portugál véleménye az eltiltásáról NEMZETKÖZI FOCI
09:08 - Pimasz: Sergio Ramos így hergelte Messit a Real-Barcán - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:15 - Szucsánszki Zita nagyon fontos bejelentést tett KÉZILABDA
07:52 - BL: Kleinheislerék reménytelenek, Korhuték reménykedők NEMZETKÖZI FOCI
07:39 - Így verte meg a Real a Barcát a Szuperkupa visszavágóján – videó NEMZETKÖZI FOCI
07:35 - Spanyol Szuperkupa: lazán múlta felül a Barcát a Real NEMZETKÖZI FOCI
07:22 - A csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények