Szerkesztő: Nagy Zsolt
2017. 12. 14. 08:32

Eltaktikázta magát a 400 vegyes döntőjében.

Még gyakorolni kell a 400 vegyest – véli Kapás Boglárka, aki levegőért kapkodva, de nevetve értékelt az M4 Sportnak a finálé után.
 
„Szerintem túl erősen kezdtem utólag visszagondolva” – nyilatkozta az M4 Sportnak a rövidpályás úszó Eb 400 vegyes döntője után a hetedik helyen végzett Kapás Boglárka.
 
„Én ugye nem láttam, hogy hol vagyok a mezőnyben, de a mellre úgy fordultam rá, hogy azt hittem, kimászok inkább, mert akkora oxigénhiányom volt. Nagyon rossz volt. Ezt a 400 vegyest még gyakorolni kell” – mondta levegőért kapkodva, de nevetve.
 
Hozzátette, egyelőre az a célja a vegyessel, hogy „kiszínezze” vele az edzéseket. Szerette volna megúszni legjobbját a döntőben, ám elmaradt tőle, de ezt annak tudja be, hogy 400 vegyes mellett 800 méter gyorson is úszott szerdán. Ettől függetlenül nem bánja, hogy vállalta a számot, hiszen így látja, hogy miben kell fejlődnie.
 
A számot Hosszú Katinka nyerte, Kapás Boglárka 4:38.08-as idővel a hetedik helyen végzett.
 

Dárdai öröme: végre nyert a Hertha - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

Hatalmas szükséges volt a Hertha BSC-nek a bajnoki győzelemre, Dárdai Pál együttese ugyanis a hétvégi vereség után már csak 3 pontra állt a kiesőzónától. Érezhették ezt a futballisták is, akik végre értékelhető játékkal, és a Hannover magabiztos legyőzésével mutatták meg, hogy hiba lenne őket leírni.

Cimkék: kapás-bogi , úszó-eb

Legfrissebb híreink


Élő eredmények