Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 08. 08. 14:47

Ezúttal más taktikával versenyzett.

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a férfi nyíltvízi úszók 5 kilométeres távján a glasgow-i Európa-bajnokságon.
 
Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha.
 
Rasovszky a férfiak mezőnyéből utolsóként ugrott a vízbe a nyíltvízi úszószámok nyitónapjának 5 kilométeres távján, de 200-300 méter után már az élen haladt, az első időmérési pontnál (1,25 kilométer után) két másodperccel vezetett. Végig az élmezőnyben helyezkedett, és taktikája kifizetődött: körülbelül 1200 méterrel a vége előtt ismét élre állt, és már nem engedte ki kezéből a vezető helyet.
 

A 21 éves veszprémi sportoló két évvel ezelőtt 10 kilométeren junior világbajnok volt, tavaly és idén is több világkupaversenyen győzött a felnőttek között, de az 52:38.9 perces eredménnyel megnyert felnőtt Európa-bajnoki cím eddigi pályafutása legnagyobb sikerének számít.
 
„Arra törekedtem, hogy az utolsó körben az élen legyek, az csak úgymond magától jött, hogy korábban is elöl voltam. Tudtam, hogy ebben a mezőnyben mindenki elég nagy utazósebességre képes, ezért próbáltam nem kiúszni magamat az elején, hogy minél több erőm maradjon az utolsó fél körre, mert igazándiból a vége a lényeg, ami elég gyors” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Rasovszky.
 
Hozzátette, tudta, hogy francia riválisai jól bírják a hajrát, ettől egy kicsit tartott is, ezúttal azonban ő bizonyult gyorsabbnak. „Úgy jöttem ki Skóciába, hogy szeretnék érmet szerezni. Örülök, hogy ez máris sikerült. Jó formában érzem magam, és bizakodva várom a folytatást” – fogalmazott a Balaton Úszó Klub sportolója.
 
Edzője, Szokolai László elmondta, a taktika ezúttal nem az volt, ami a tíz kilométeres távon lesz, mert ha öt kilométeren rossz pozícióba kerül valaki, annak már nincs ideje javítani, ahhoz túlságosan jó úszó a mezőny legjobb 12 tagja.
 

„Viszonylag erősen kell kezdeni, az élmezőnyben kell úszni, és utána jönnek a taktikai elemek. A forduló mindig egy lehetőség, hogy előrébb kerülj, vagy hátrébb csússz, attól függően, hogyan helyezkedtél, vagy hogyan szorítottak ki” – magyarázta.
 
Az edző felidézte, nagyjából úgy zajlott a verseny, ahogyan tervezték: Rasovszky az első körnél vezetett, aztán Axel Reymond elé került, ő viszont „a lábvizére állt, utazott a következő kör feléig, tehát pihent”. A következő fordulóponton ellenfele elé úszott, és a folytatásban már ő irányított, nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
 
„Kristóf nem félős, és bírja a hideg vizet, a fájdalmat” – magyarázta Szokolai, miért nem hátráltatták tanítványát a körülmények.
 
A szám másik magyar indulója, Székelyi Dániel a 10. helyen végzett.
 
Csütörtökön 10 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Huszti Dávid, Novoszáth Melinda, Sömenek Onon Katalin és Olasz Anna, szombaton a Huszti, Novoszáth, Olasz, Rasovszky összeállítású vegyesváltó, vasárnap pedig 25 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Olasz és Sömenek képviseli a magyar színeket.
 
A Skóciában és Berlinben zajló multisport Európa-bajnokságon ez a negyedik magyar aranyérem, mivel korábban Milák Kristóf és Kapás Boglárka a medencés úszók 200 pillangó számában, a tornász Dévai Boglárka pedig az ugrásban diadalmaskodott.
 
Eredmények, 5 km:
férfiak, Európa-bajnok:
Rasovszky Kristóf 52:38.9 perc
2. Axel Reymond (Franciaország) 52:41.7
3. Logan Fontaine (Franciaország) 52:44.4
...10. Székelyi Dániel 53:12.5
 
nők, Európa-bajnok:
Sharon van Rouwendaal 56:01.0 perc
2. Leonie Antonia Beck 56:17.8
3. Rachele Bruni 56:49.7

Legfrissebb híreink


Élő eredmények