Szerkesztő: Nagy Benjámin
2018. 01. 18. 20:47

Erre nem igazán lehetett számítani.

 

A háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka részvételével is számoltak a belgiumi versenyszervezők a hétvégén megrendezendő Flanders Cup pénzdíjas viadalon, ám a jelek szerint a magyar klasszis nem vesz részt a versenyen, amelyen az elmúlt években visszatérő vendég volt és számos csúcsot is tart. Hosszú neve ugyanis nem szerepel az előzetes nevezési listán - jelezte az nso.hu. 

A szombaton kezdődő versenyre a nevezés még nem zárult le, tehát elméletileg Hosszú még jelezheti indulási szándékát, ám minden jel arra utal, hogy kihagyja a tornát. Egyrészt a többek között Jakabos Zsuzsannát, Szilágyi Liliánát és Verrasztó Dávidot is felvonultató magyar küldöttség már a helyszínen tartózkodik. Másrészt, Hosszú a többieknél később kezdte el a tréningeket, és az Index szerint Sós Csaba szövetségi kapitány úgy véli, az elmúlt évek folyamatos megfeszített munkája után regenerációra van szüksége az úszónőnek.

A Flanders Cup szervezői 2017 utolsó napján még Twitter-posztban kiáltották világgá Hosszú Katinka részvételét, aki azonban jelenleg itthon készül. Hosszú eredeti versenyprogramja szerint a most hétvégi belga verseny után a jövő héten Luxemburgban is rajtkőre állna.

F1: érdekes bejelentést tett a Mercedes " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

Valószínűleg nem véletlen...

Legfrissebb híreink


Élő eredmények