"Magyarországon ilyen nagy úszóverseny még nem volt"

Minden eddiginél több, a szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint 27 ország 850 versenyzője áll rajtkőre a hetedik alkalommal kiírt, szombatig tartó győri SCITEC Open elnevezésű úszóbajnokságon, amelyen a sportág legsikeresebb hazai képviselői is megméretik magukat.


"Büszkék vagyunk, mert Magyarországon ilyen nagy úszóverseny még soha nem volt, közel azonos a versenyzői létszám, mint egy Eb-n vagy vb-n" - nyilatkozta Petrov Iván, a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás-kapitánya, a Győri Úszó SE vezetőedzője.

"Nagy értéknek tartom - tette hozzá -, hogy győri versenybírókkal, magyar időmérőkkel sikerül egy ilyen színvonalas versenyt megvalósítani, amely kiváló főpróbája a jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak."

A tavaly vb-harmadik, az idei londoni Európa-bajnokságon négy aranyat kiérdemlő Kapás Boglárka, aki betegség miatt kihagyta a múlt heti kanadai rövidpályás vb-t, igazi felüdülésnek nevezte a győri viadalt.

"Nagyon jó érzés itt lenni, mert pár hete nem tudtam versenyezni, így legalább kiadhatom magamból, ami bennem van. Boldog vagyok, mert az idei volt a pályafutásom legsikeresebb éve, ezt talán majd négy év múlva tudom felülmúlni. A jövő évet edzőtáborokkal kezdjük, és a világbajnoki felkészülés lesz a legfontosabb esemény. Reálisan nézve ott még nincs esélyem az aranyéremre, de az ezüstöt nagyon szeretném, a következő olimpián pedig mindenképp a dobogó legfelső fokára szeretnék állni" - mondta Kapás, aki nyáron Rióban olimpiai bronzérmet nyert 800 méter gyorson.

Videók