Kapás Bogi sem kondizhat az Arénában, Katinka egyedül használja a termet

Nem akarja, hogy megzavarják felkészülését.


A Bors egyik cikkében arról írt, hogy Hosszú Katinka nem engedi, hogy a Duna Arénában folytassanak szárazföldi edzést a Ferencváros sportolói. Hozzátették: a Magyar Úszó Szövetség a saját költségén, több millió forintból új konditermet építtet, amit heteken belül át is adnak.

Az üggyel kapcsolatban megkeresték Hosszú Katinka sajtófőnökét is, akit nem értek el, emellett pedig keresték "a Fradi sportolóit és edzőjét is, a klub azonban nem engedte, hogy nyilatkozzanak".

Most új információk láttak napvilágot, miután a Bors kiderítette, nemcsak a Ferencváros úszói nem használhatják a Duna Aréna konditermét, ha a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka épp tréningezik, hanem az UTE versenyzői sem. A bajnoknő arra hivatkozott, mivel nagy hangsúlyt fektet a szárazföldi tréningekre, zavaróan hatna a felkészülésére, ha rajta kívül más is lenne a konditeremben.
 
– Katinka edzőjével, Petrov Árpáddal beszéltem, azt mondta: akkor használhatjuk az edzőtermet, ha Hosszú nincs bent. A sportolóim számára viszont szintén a reggeli időpont az ideális. Azt gondoltam, a Duna Aréna konditerme elég nagy ahhoz, hogy elférjünk többen is, de úgy látszik, tévedtem – fogalmazott a Borsnak Virth Balázs, az UTE edzője, aki többek között az olimpiai bronz­érmes Kapás Boglárka mestere.
 
Míg Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid és Biczó Bence ingázik a Duna Aréna és a Népliget között, mert nem használhatják az úszókomplexum egyetlen edzőtermét, addig az UTE sportolói nem utaznak, hanem megpróbálják kreatívan megoldani a helyzetet, és nagyon remélik elkészül február közepéig az új edzőterem, hogy ők is tudjanak rendesen készülni.

Videók