Friss: ilyen viszony van Hosszú Katinka és Tusup között

Ezúttal a Bors foglalkozott a sztárpár helyzetével.


A Bors cikkét változtatás nélkül közöljük.
 
Shane Tusup egyedül él bérelt budai lakásukban. Reggel egyedül ül be az autójába, megy a Duna Arénába, egyedül tartja az edzéseket. Katinka sehol. Habár már vizes edzéseket kellene végeznie, uszodában nem jár.
 
– Korábban is ritkán láttuk őket, de ha mégis, Katinka Audijába szálltak be. Az úszónőt és a kocsiját azonban már hetek óta nem látjuk. Férjével viszont össze-összefutunk – mondta a Borsnak egy szomszéd a ház előtt, ahol ott parkolt Tusup autója.
 
Egyes információk szerint egy fővárosi hotelben lakik Hosszú, ám ezt több forrásunk cáfolta: – Kerüli a nyilvánosságot, ki­zárt, hogy egy szállodában észrevétlen tudna maradni.
 
Úgy értesültünk: Katinka másfél hónapja költözött el. Novemberben edző-férje, Shane Tusup a bajai Halászlé Kupán újabb botrányt csapott, alpári stílusban üvöltözött azzal a Pass Ferenccel, aki a háromszoros olimpiai bajnok nevelőedzője. Katinka nagyon sze­reti. Lehet, ez volt az utolsó csepp a pohárban. A környezetéből származó információk szerint egyre nehezebben tűrte Shane viselkedését, be­szólásait, mivel vele sem bánt kesztyűs kézzel.
 
– Sajnos a feszültséget egyre jobban érezni lehetett közöttük. Az sem segített, hogy otthon is folytatódott minden – mondta lapunknak egy ve­lük szoros kapcsolatot ápoló informátor. Hozzátette, nem jött harmadik fél a képbe. Egyszerűen Katinka besokallt. Eljutott arra a szintre, ahonnan nincs tovább. Máskülönben Katinka nem utazott volna el kettesben edzőtársával, Dudás Dániellel Miamiba.
 
Ezt támasztja alá, amit Földházi Dávid árult el munkatársunknak:
 
– Úgy éreztem, a Katinka és Shane közötti problémák hátráltatnak a felkészülésemben, ezért igazoltam el az Iron Aquaticstól. Ám abban biztos vagyok, nem harmadik fél miatt szakítottak – szögezte le a Borsnak az úszó, aki Dunaharasztin folytatja.
 
Shane pénteken egy videóban megszólalt, ám kapcsolatukról nem beszélt.
 

Káosz Hosszúéknál: otthagyta az Iront az egyik úszó " ÚSZÁS › Friss hírek

Nem a legfényesebb napjait éli az olimpiai bajnok egyesülete...

Videók