Hosszú Katinka keményen nekiment a FINA-nak

Hosszú Katinka keserűen nyilvánult meg a rövidpályás világkupa-sorozat moszkvai, számára négy érmet hozó nyitánya után.


Mint arról korábban beszámoltunk, a háromszoros olimpiai bajnok, a vasárnap véget ért budapesti világbajnokságot követően 50 méteres medencében immáron hétszeres világbajnok úszó 100 méter háton, 100 és 200 méter vegyesen első, 200 méter pillangón pedig második lett az idei sorozat első versenyén. Több futama nem volt, mivel a nemzetközi szövetség, a FINA legfeljebb négy egyéni számban engedélyezi az indulást.
 
„Akkor jössz rá, mennyire szeretsz valamit, amikor elveszíted... Ma igazán szembesültem azzal, mennyire szeretek versenyezni” – írta Hosszú Katinka a csütörtöki versenynap után.
 
Mint Facebook-posztjában olvasható, korábban annyira elfáradt egy-egy világkupa-állomáson, hogy úgy érezte, mintha elütötte volna egy autó. Éppen ezért amikor értesült a FINA korlátozásáról, először arra gondolt, talán nem is baj, ha nem terheli túl ennyire a szervezetét. A moszkvai verseny után azonban „tátongó ürességet” érzett, mivel a partról kellett végignéznie azokat a számokat, amelyekben éveken át elindult a világkupán.
 
„Úgy éreztem magam, mint akit büntetésből ültettek ki a medence szélére. Sosem gondoltam volna, hogy akkor fogom magam sajnálni, ha nem versenyezhetek, fáradtság és fizikai fájdalmak nélkül hagyom el az uszodát, de most, hogy eljött ez a pillanat, tehetetlennek érzem magam...”
 
Hosszú szerint hiába van rá esély, hogy jövőre megváltoznak a szabályok, ez az év már így fog lemenni, márpedig egy úszó pályafutása véges, és ha ő 2020-ig, 31 éves koráig fog versenyezni, akkor már csak három világkupa-sorozaton tud indulni.
 
A pénzdíjas sorozat női összetett versenyét 2012 óta sorozatban ötször megnyerő sportoló hozzátette, nem az bántja, hogy Sarah Sjöström vezeti a pontversenyt, hanem az, hogy a FINA ezzel a döntéssel megfosztotta őt attól a lehetőségtől, hogy kitartó munkával sokoldalú úszóvá tudjon válni és a lehető legtöbb szám specialistáival fel tudja venni a versenyt, azaz reális esélye legyen győzni minden számban, amelyben elindul.
 
A budapesti vb-n két aranyat, valamint egy-egy ezüstöt és bronzot szerző Hosszú sajnálja, hogy svéd ellenfele tavaly, még a korlátozás nélküli időszakban nem indult a világkupán, mert akkor össze tudták volna mérni, hogy Sjöström világcsúcsai vagy az ő sokoldalúsága ér többet. „Biztos vagyok benne, hogy kihoztuk volna egymásból a legjobbat. Most, hogy itt van, a szabályok sajnos ezt már nem teszik lehetővé. Szörnyű érzés, hogy hiába állnék készen a küzdelemre, és lennék hajlandó még többet tenni a sikerért, mint az elmúlt öt évben, néhányan eldöntötték, hogy semmit sem tehetek...”
 
Hosszú Katinka férje és edzője, Shane Tusup szintén a Facebookon úgy vélekedett, hogy az úszósport nem értékeli feleségét, aki ha amerikai lenne, akkor mindezek nem történnének, és „istenként

Videók