Tenisz: a szövetség elfogadta Fucsovicsék kérését

Korábban nem úgy tűnt, ez lehetséges.


A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) visszalépett a jövő évre tervezett női füves pályás tornától a kormány által támogatott salakpályás verseny megrendezése érdekében.
 
Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint már egy héttel ezelőtt, a sportolói nyílt levél megjelenését megelőzően felmondták a szövetség és a mallorcai WTA-torna jogtulajdonosa között kötött feltételes szerződést, amely a füves pályás Mallorca Open 2020-as magyarországi megrendezését szolgálta volna, és amely ugyanakkor sohasem lépett hatályba.
 
A közlemény kiemelte, az MTSZ az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a szándékát támogatandó, rendezze azt a „visszás helyzetet, melyet Márky Jenő jogtulajdonos okozott azzal, hogy úgy tett vállalást a kormány felé a salakpályás verseny Budapestre való visszahozataláról, hogy arra nemcsak semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt az erről a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől, azaz a WTA-tól, de még csak informálisan sem jelezte szándékát, ahogyan nem egyeztetett az MTSZ-szel sem. A jogtulajdonos a verseny helyszínének módosítására vonatkozó január 15-i határidőt sem tartotta be, aminek következtében még jelenleg is Bukarest van megjelölve a WTA hivatalos versenynaptárban. Az MTSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy Magyarországon 2019-ben már sikeresen megrendeztek egy WTA-tornát, a Hungarian Ladies Opent a BOK Csarnokban.”
 
Az MTSZ szerdai elnökségi ülésén elfogadta a szerződés felmondását, és biztosította az Emmit arról, hogy a füves torna hatályba nem lépett szerződésének felmondása következtében ez a tényező nem befolyásolhatja hátrányosan az Emmi által támogatott salakpályás WTA-torna hazai megrendezését.
 
Múlt csütörtökön jelenlegi és korábbi teniszezők nyílt levélben kérték az MTSZ-t, hogy mondja vissza a jövő évre tervezett női füves pályás tornát a kormány által támogatott salakpályás verseny megrendezése érdekében.
 
A dokumentum aláírói – Temesvári Andrea, Babos Tímea, Kapros Anikó, Marosi Katalin, Sávolt Attila, Fucsovics Márton és Markovits László – üdvözölték azt a februári kormányhatározatot, melynek révén hosszú idő után visszakerülhet Budapestre a Márky Jenő által jogtulajdonolt salakpályás női torna. Hozzátették, hogy az Emmi sportállamtitkársága, valamint a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy a verseny létrejöhessen, és az ezzel kapcsolatos szerződéskötés folyamata hamarosan lezárul.
 
A WTA vezetősége azonban arról tájékoztatta Márky Jenő jogtulajdonost, hogy 2020-ra a magyar szövetség már elkötelezte magát egy budapesti, füves WTA-torna megrendezésére, amely szerepel is a hivatalos versenyprogramban. Mivel ennek időpontja nagyon közel esik a Márky Jenő által jogtulajdonolt és a Római Teniszakadémiára tervezett salakpályás versenyhez, a WTA közölte, addig nem támogatja a kormány és a sikeres magyar teniszezők által támogatott salakos torna 2019-től való megrendezését, amíg a 2020-as füves verseny szerepel a naptárban.
 
Hétfőn Szabó Tünde sportért felelős államtitkár jelezte az MTSZ-nek, hogy a kormány nem a füves, hanem a salakpályás magyarországi WTA-torna megrendezését támogatja. Egyben arra kérte a szövetséget, hogy a füves pályás verseny rendezési szándékát szerda (ma) délig vonja vissza, és erről értesítse a WTA-t.

Illusztráció forrása: Bobex-73 / iStock / Getty Images Plus

Videók