Tenisz: A nemzetközi tornára készül Budapest

Zajlik az építkezés a Nemzeti Edzésközpontban.


Zajlik az építkezés az április 22-én kezdődő budapesti salakpályás férfi tenisztorna helyszínén, az óbudai Nemzeti Edzésközpontban (NEK).
 
Richter Attila főtitkár a szövetség honlapján közölte, hogy szombaton kezdődtek meg a munkálatok a NEK-ben és a szomszédos, Folyondár utcai Vasas-telepen.
 
"A keménypályán fel kell építeni egy mobil salakpályát, ehhez le kellett bontani a sátrakat, majd felhúzni egy fix vázas sátrat, amelyben megfelelő hőmérsékletet kell biztosítani a munkához éjjel-nappal" - mondta a főtitkár, hozzátéve, a külső pályákon a mobil lelátókat elkezdték építeni, az egyes számú mérkőzéspályán is dolgoznak már, s ehhez külföldi segítséget is igénybe vesznek. A 3500 férőhelyes centerpályát a hét második felében kezdik el kialakítani.
 
"Eddig időben vagyunk, és ha az időjárás kitart, akkor nem lesz gond" - jelentette ki Richter Attila.
 
A 482 060 euró (149,4 millió forint) összdíjazású versenyre a hírek szerint már ötezer jegy és bérlet kelt el. A szervezők a környék nagyobb parkolóiból és parkolóházaiból külön buszjáratot indítanak, mely folyamatosan szállítja majd a nézőket a NEK-hez.
 
Magyarország első ATP-tornáján eddig többek között a francia Lucas Pouille és Gilles Simon, a ciprusi Markosz Bagdatisz, a szerb Viktor Troicki, a spanyol Fernando Verdasco, a horvát Ivo Karlovic és az ukrán Alekszandr Dolgopolov jelezte részvételét.
 

Tenisz: hamarosan visszatér a doppingoló klasszis " TENISZ › Friss hírek

 

 

Videók