Román ranglista-másodikja lesz a női tenisznek

Miután Li Na tegnap bejelentette, sérülés miatt kihagyja a következő tornákat, biztossá vált, hogy augusztus 11-től kezdve a román Simona Halep lesz a világranglista második helyezettje.


Miután a kínai versenyző kihagyja a következő három tornát (két Premier-verseny Montréalban és Cincinnatiben, valamint a US Open), biztossá vált, hogy Halep a kanadai verseny után megelőzi a világranglistán Lit, aki mindhárom nagy tornán elődöntős pontokat kellett volna, hogy megvédjen. Ez azonban - éretelmeszerűen - nem sikerülhet.

"Nagyon keményen dolgoztam, hogy kihozzam magamból a maximumot - mondta a WTA holnapján Halep, aki idén az Australian Openen negyeddöntőt, a Roland Garroson finálét, Wimbledonban pedig elődöntőt játszott. - Ez az év fantasztikusan sikerült eddig, az pedig, hogy második leszek a világranglistán, hatalmas eredmény. Sok verseny van még hátra, nagyon várom a kemény pályás időszakot."

A román teniszező lesz a WTA történetének 33. játékosa, aki eléri a világranglista második helyét.

Videók