Óriási izgalmak a Davis-kupában, ma minden eldől!

Horvátok vagy franciák? Franciák vagy horvátok?


 

A címvédő franciák nyerték a szombati páros mérkőzést a tenisz Davis Kupa döntőjében, ezzel 2-1-re szépítettek a lille-i párharcban a horvátok ellen.

A salakpályás finálé harmadik mérkőzése óriási izgalmakat hozott, a 10-szeres bajnok házigazdák kétszettes előnybe kerültek a Pierre Mauroy Stadionban, majd az adriai kettős hozta a harmadik játszmát. A negyedik felvonásban a „kékek” 5:4-nél három mérkőzéslabdát is elpuskáztak, de a rövidítésben már egyértelműen ők voltak a jobbak. A találkozó 3 óra 37 percig tartott.

A világcsoport bevezetése óta még soha nem fordult elő a DK-ban, hogy egy csapat a döntőben 0-2-ről fordítson.

A sorozat 118 éves történetében utoljára rendezik meg hagyományos formájában a finálét, mivel a nemzetközi szövetség (ITF) idei reformjának értelmében jövőre a februári - magyar érdekeltségű - selejtezőre és a novemberi, 18 csapatos madridi döntőre redukálódik a DK-program.

 

Davis Kupa, döntő:

Franciaország-Horvátország 1-2 - állás a második nap után

Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut - Ivan Dodig, Mate Pavic 6:4, 6:4, 3:6, 7:6 (7-3)



pénteken játszották:

Jo-Wilfried Tsonga - Marin Cilic 3:6, 5:7, 4:6
Jérémy Chardy-Borna Coric 2:6, 5:7, 4:6



A további program:

vasárnap, 13.00:

Chardy-Cilic

Tsonga-Coric

Videók