Nem várt születésnapi ajándékot kapott Fucsovics - reakció

Már az elődöntőben van Szófiában.


Fucsovics Márton játék nélkül jutott elődöntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás tenisztornán.

A versenyt szervező ATP honlapja egy órával a találkozó kezdete előtt azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra.
 
Később kiderült: a spanyol teniszező napok óta lázas volt, és a jövő heti, rotterdami verseny előtt nem akart kockáztatni, ezért döntött úgy, hogy nem lép pályára.
 
A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics - aki a rangsorban 47. - az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott.
 
"Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki" - fogalmazott a magyar játékos.
 
Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.
 
Fucsovics - aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, a nyolcaddöntőben pedig a német Yannick Madent búcsúztatta - az elődöntőben a Matteo Berrettini-Fernando Verdasco, olasz-spanyol párharc győztesével találkozik.
 
Eredmény:
 
egyes, negyeddöntő:
Fucsovics Márton-Roberto Bautista Agut (spanyol, 4.) játék nélkül

Videók