Szerkesztő: Kuti György | MTI
2018. 11. 05. 10:09

Legfrissebb világranglisták.

Fucsovics Márton négy helyet javítva, egyben karriercsúcsot elérve a 38. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melynek élén Novak Djokovic leváltotta Rafael Nadalt.
 
 
 
A férfi versenyeket szervező ATP honlapja szerint a nyíregyházi játékos eddigi legjobbja a 40. hely volt, s annak ellenére előrébb tudott lépni, hogy a párizsi versenyt - s egyben a szezont - sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie.
 
A legjobb 200-ban még egy magyar, Balázs Attila található, ő egy helyet előrelépve a 189. helyen áll.
 
A szerbek legjobbja, Djokovic pályafutása során negyedszer tér vissza az első helyre, legutóbb éppen két éve, 2016 október végén vezette a rangsort. Az orosz Marat Szafin (2000) óta ő az első, aki az év közbeni top 20-on kívüli helyezés után vissza tudott kapaszkodni az éllovas pozícióba. Az esztendő elején könyökműtéten átesett, 31 éves Djokovic májusban még a 22. volt az ATP világranglistáján.
 
Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. ( 2.) Novak Djokovic (szerb) 8045 pont
2. ( 1.) Rafael Nadal (spanyol) 7480
3. ( 3.) Roger Federer (svájci) 6020
4 ( 4.) Juan Martin del Potro (argentin) 5300
5. ( 5.) Alexander Zverev (német) 5085
6. ( 6.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 4310
7. ( 7.) Marin Cilic (horvát) 4050
8. ( 8.) Dominic Thiem (osztrák) 3895
9. (11.) Nisikori Kej (japán) 3390
10. ( 9.) John Isner (amerikai) 3155
11. (18.) Karen Hacsanov (orosz) 2835
12. (13.) Borna Coric (horvát) 2480
13. (14.) Fabio Fognini (olasz) 2315
14. (15.) Kyle Edmund (brit) 2150
15. (16.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 2095
...38. (42.) Fucsovics Márton 1122
...189. (190.) Balázs Attila 277
 
Az évzáró tornán győztes Ashleigh Barty négy helyet javítva feljött a 15. pozícióba a női teniszezők világranglistáján. Babos Tímea egyesben változatlanul a 61., párosban pedig továbbra is harmadik a rangsorban. 
 
Az ausztrál Barty a 2,2 millió dollár (636 millió forint) összdíjazású Bajnokok Tornáján, a kínai Csuhajban, a hazai közönség előtt szereplő Vang Csiangot verte a vasárnapi döntőben.
 
Az egyes rangsort - akárcsak tavaly - a román Simona Halep zárja az élen.
 
Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. ( 1.) Simona Halep (román) 6921 pont
2. ( 2.) Angelique Kerber (német) 5875
3. ( 3.) Caroline Wozniacki (dán) 5586
4. ( 4.) Elina Szvitolina (ukrán) 5350
5. ( 5.) Oszaka Naomi (japán) 5115
6. ( 6.) Sloane Stephens (amerikai) 5023
7. ( 7.) Petra Kvitova (cseh) 4630
8. ( 8.) Karolina Pliskova (cseh) 4465
9. ( 9.) Kiki Bertens (holland) 4335
10. (10.) Darja Kaszatkina (orosz) 3415
11. (12.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3245
12. (11.) Anastasija Sevastova (lett) 3240
13. (13.) Elise Mertens (belga) 3165
14. (14.) Julia Görges (német) 3055
15. (19.) Ashleigh Barty (ausztrál) 2985
...61. (61.) Babos Tímea 945

...127. (128.) Stollár Fanny 472 

Legfrissebb híreink

23:08 - Kosár: brutális sérülést szedett össze a magyar csapat játékosa KOSÁRLABDA
22:35 - Eb-selejtező: óriási fordulatok a Hollandia-Németország rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:05 - Magyarország-Horvátország: Rossi elmondta, meddig lesz magyar kapitány MAGYAR FOCI
21:31 - Magyarország-Horvátország: kiakadt a Real sztárja MAGYAR FOCI
21:03 - Magyarország-Horvátország: a horvát kapitány így magyarázta a vereséget MAGYAR FOCI
20:31 - Kézi: megizzadt a Veszprém Portugáliában KÉZILABDA
20:20 - Magyarország-Horvátország: Szalai ódákat zengett a magyar szurkolókról MAGYAR FOCI
19:55 - Magyarország-Horvátország: világraszóló magyar siker! MAGYAR FOCI
19:42 - Magyarország-Horvátország: érik a csoda, íme a vezető gólunk - videó MAGYAR FOCI
18:56 - Kézi BL: fordulatosan alakult a Szeged lengyelországi meccse KÉZILABDA
18:42 - Magyarország-Horvátország: Szalai megvillant - videó MAGYAR FOCI
18:19 - Magyarország-Horvátország: megszületett az első gól - videó MAGYAR FOCI
17:34 - Magyarország-Horvátország: élő közvetítés MAGYAR FOCI
17:24 - Eb-selejtező: orosz gála, sokba kerülő szlovák hiba NEMZETKÖZI FOCI
17:04 - Kézi: őrzi makulátlan mérlegét a magyar válogatott KÉZILABDA
16:49 - Magyarország-Horvátország: Dzsudzsák a csapatkapitány - kezdők MAGYAR FOCI
16:42 - Vívás: dobogóra állhattak férfi kardozóink a budapesti vk-n EGYÉB SPORTOK
16:26 - Kézi: izgalmas hajrában dőlt el a Balatonfüred EHF-kupa meccse KÉZILABDA
15:35 - Forradalmi büntetővel talált be Messiéknek a venezuelai - videó NEMZETKÖZI FOCI
13:59 - Légfegyveres Eb - éremet szereztek a férfi puskások EGYÉB SPORTOK
13:08 - Eb-selejtező: topcsapatok rangadójával folytatódik a sorozat NEMZETKÖZI FOCI
11:04 - Rosszabbkor szinte nem is sérülhetett volna meg a Veszprém sztárja KÉZILABDA
10:23 - Meglepte Brazíliát a panamai válogatott NEMZETKÖZI FOCI
08:54 - Ezért hagyta ott Eden Hazard válogatottja meccsét NEMZETKÖZI FOCI
08:39 - A festmény, melyet Messi évekkel később életre keltett NEMZETKÖZI FOCI
07:14 - Vasárnapi sport: magyar-horvát, férfi kézi BL EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:50 - Eb2020: Könnyedén hozták a papírformát a nagyágyúk – napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:32 - Eb2020: Sterlingnek ma minden bejön - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Eb2020: Giroud sem akart lemaradni társától - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:56 - Eb2020: Ezért kaptak büntetőt az angolok - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:50 - Eb2020: Pogba csodálatos passzából Griezmann szerzett bombagólt - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:21 - Rali Eb - Lidérces élményben volt része Herczigéknek AUTÓ-MOTOR
20:18 - Real: Londonból érkezhet a csapat új ásza NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Szlovákia-Magyarország: brutális balhé volt – videó MAGYAR FOCI
19:09 - Anglia felé kacsingat a Bayern sztárja? NEMZETKÖZI FOCI
18:16 - Több mint egy év után ismét pályán az ETO sztárja KÉZILABDA
15:47 - Háfra Noémi, az inspiráló nő KÉZILABDA
15:01 - Több saját nevelésű játékos a Debrecen női kézilabdacsapatában KÉZILABDA
14:06 - A főváros támogatja Katinka egyesületét ÚSZÁS
13:16 - Visszavonult Knoch Viktor olimpiai bajnok EGYÉB SPORTOK
12:36 - Bombaigazolás: megtalálta új csapatát a klasszis kézilabdázó KÉZILABDA
11:35 - Egy focikarrier sajátos folytatása NEMZETKÖZI FOCI
11:26 - Ökölvívás: Szellő Imre a magyar ökölvívó bajnokok nyomdokaiban KÜZDŐSPORTOK
11:11 - Megint dopping gyanú EGYÉB SPORTOK
10:44 - Kézilabda: Kemény kijelentést tett a Szegedről a korábbi magyar kapitány KÉZILABDA
09:58 - Ezzel a kerettel vág neki az Európa Kupa döntőknek a női pólóválogatott VÍZILABDA
08:55 - A Real lecsapna a magyarok ellen is kezdő szlovák védőre NEMZETKÖZI FOCI
08:24 - Kilenc hónap után újra Messivel kezdődik NEMZETKÖZI FOCI
07:11 - Pénteki sport: pályán Anglia, Franciaország és Portugália EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:43 - Szlovák-magyar: Marco Rossi reakciója MAGYAR FOCI
22:59 - Szlovák-magyar: bámulatos volt a mieink élőképe - fotó NEMZETKÖZI FOCI
22:48 - Parádézó hollandok, szenvedő horvátok - napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:38 - Simán kapott ki a válogatott Szlovákiában - videók MAGYAR FOCI
22:04 - Óriási potyagól a világklasszis kapustól - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:02 - Bombaigazolás: klubot vált a világbajnok francia játékos NEMZETKÖZI FOCI
19:29 - Szlovák-magyar: bombameglepetés a mieink kezdőjében! MAGYAR FOCI
19:19 - Eb: fantasztikus góllal indult a selejtezősorozat - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:56 - Felfoghatatlan összeget fizettek Ferguson utolsó rágójáért NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Légfegyveres Eb - Újra az a hajszál állt a magyarok és a döntő közé EGYÉB SPORTOK
16:42 - Ronaldo biztosan nem kapott a szívéhez, az UEFA büntetése miatt NEMZETKÖZI FOCI
16:06 - Hajszálnyira volt a magyar lány a döntőtől EGYÉB SPORTOK
15:30 - Így indultak a magyar szurkolók Felvidékre - VIDEÓ! MAGYAR FOCI
14:06 - Kézilabda: a Győr ikonjával erősít a Siófok KÉZILABDA
13:13 - Kopár István bizonyította erejét, és mindent legyőző akaratát - videó EXTRÉM SPORT
12:28 - Nagy elhatározásra jutott a Chelsea világbajnoka NEMZETKÖZI FOCI
11:40 - Kézi: Tovább marad Békéscsabán a nemrég érkezett irányító KÉZILABDA
10:26 - Miami tenisztorna - Kemény, fiatal ellenfelet kaphat Fucsovics TENISZ
08:23 - Angliába mehet az Atlético Madrid húzóembere NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Kézilabda: csapatot válthat a világsztár KÉZILABDA
07:13 - Csütörtöki sport: a szlovák-magyar rangadó a nap csúcspontja EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények