Davis Kupa: Bravúr után, már nálunk az előny

Fucsovics Márton és Balázs Attila öt szettben diadalmaskodott szlovák ellenfeleikkel szemben.


A magyar szövetség honlapja szerint a magyar duó rögtön elvette ellenfele adogatását, majd előnyét megtartva 6:3-ra hozta az első játszmát.

A folytatásban a házigazdák vívtak ki egy korai bréket, aztán 5:2-nél elvették Balázs szerváját, és 6:2-vel kiegyenlítettek.

 

Fucsovicsék a harmadik felvonásban 3:2-nél vették el a rivális adogatását - ekkor Klizan mérgében összetörte az ütőjét -, majd Fucsovics magabiztosan kiszerválta a szettet, így 1 óra 42 perc elteltével meglepetésre ismét a magyarok kerültek előnybe.


Köves Gábor kapitány együttesének a negyedik játszma elején is volt három bréklabdája, ám a várva várt fordulat csak 5:5-nél következett be, néhány fantasztikus Fucsovics-tenyeres és röpte után. Így Balázs a mérkőzésért szerválhatott, csakhogy a szlovákok visszavették az elbukott adogatást, és jöhetett a rövidítés. Ebben egy hajszálnyival a hazaiak voltak jobbak, akik egy óra alatt ismét kiegyenlítettek, így a csata döntő szettben dőlt el.


Az utolsó játszma nem a feltámadó szlovák duó további menetelését hozta: egy szerencsés Fucsovics-ütés révén magyar brékkel kezdődött, Balázs "semmire" hozta az adogatását, ezzel 3:0 lett a vendégeknek. Martin sem tudta hozni a szerváját, így 4:0, majd Fucsovics remek adogatásai után már 5:0 állt az eredményjelzőn. Klizan két mérkőzéslabda hárításával szépített, aztán Balázs semmi-negyvenről kiszerválta a meccset, így a 3 óra 11 perces találkozó végén a magyarok ünnepelhettek 2-1-es vezetést.

 


Szlovákia-Magyarország 1-2 - állás a páros mérkőzés után


Martin Klizan, Andrej Martin- Fucsovics Márton, Balázs Attila 3:6, 6:2, 3:6, 7:6 (7-5), 1:6


Pénteken játszották:
Martin Klizan-Balázs Attila 6:1, 6:2, 3:6, 6:4
Jozef Kovalík-Fucsovics Márton 2:6, 7:6 (7-4), 3:6, 4:6


Vasárnap játsszák:
Martin Klizan-Fucsovics Márton 13.00
Jozef Kovalík-Balázs Attila

 

Videók