Djokovics negyedszer zárja az élen az évet

Az amerikai nyílt teniszbajnokság vasárnapi döntőjének győztese, Novak Djokovics negyedszer lesz első év végén a férfi teniszezők világranglistáján.


A 28 éves szerb játékos négy játszmában múlta felül a rangsorban második Roger Federert a fináléban, tornagyőzelmével biztossá vált, hogy 2011, 2012 és 2014 után idén is ő zárja világelsőként az évet.
 
 
"Megnyugtató, hogy év végén is én leszek az első a világranglistán - mondta Djokovics. - Sok mindent elértem ebben a szezonban, bízom abban, hogy az év hátralevő részében is így fogok teljesíteni."
 
A szerb teniszező idén 63 győzelem mellett csupán öt alkalommal hagyta el vesztesen a pályát, hét tornát, köztük három Grand Slamet (Australian Open, Wimbledon, US Open) nyert meg. Djokovics összesen 164. hete vezeti a világranglistát, ezzel hatodik helyen áll a számítógépes rangsor 1973-as bevezetése óta. A rekordot vasárnapi ellenfele, Roger Federer tartja (302).
 
A nőknél szintén biztos, hogy a jelenlegi ranglistavezető zárja elsőként az évet, Serena Williamst ugyanis idén már biztosan nem tudja beérni a második román Simona Halep.

Videók