Bombameglepetés: Williams kikapott az Australian Open döntőjében

A hetedik kiemelt Angelique Kerber nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a női egyes döntőjében meglepetésre nyert a címvédő és hatszoros bajnok Serena Williams ellen.


A 34 éves amerikai sztár 2003, 2005, 2007, 2009, 2010 és 2015 után nyerhetett volna Melbourne-ben, és egyben megszerezhette volna egyesben pályafutása 22. Grand Slam-trófeáját, ezzel utolérve az örökranglista második helyén Steffi Grafot. A két döntős egymás elleni mérlege 5/2 lett Williams javára, Kerber legutóbb 2012-ben győzött.
 
Az idei döntő elején, 1:1-nél a világelső - aki eddig szettet sem vesztett Ausztráliában - meglepetésre elbukta adogatását, és 28 éves riválisa 3:1-re elhúzott. A 2011 óta valamennyi GS-döntőjét megnyerő Williams az ötödik játékban már 11 rontott ütésnél tartott, mégis kiegyenlített, csakhogy a nyitófordulóban meccslabdát hárító Kerber ismét brékelt. A világranglistán hatodik német játékos nem illetődött meg első GS-fináléjában, 5:3-ra meglépett, majd 39 perc alatt besöpörte az első szettet. A játszma során a hét tornagyőzelemnél tartó Kerber három, míg a rendkívül ideges amerikai 23 ki nem kényszerített hibát követett el.
 
A folytatásban a 191 kilométer/órás szervákat bemutató címvédő csakhamar 4:1-es, majd 5:2-es előnyre tett szert, és 33 perc alatt 6:3-mal egyenlített. Ebben a felvonásban a rontások aránya már 7-5 volt Kerber javára.
 
A mindent eldöntő harmadik szettben a német játékos 2:0-ra elhúzott, de a világelső megint utolérte, majd újabb Kerber-brék következett, ekkor már 4:2 volt az állás. Williams 5:2-nél a meccsben maradásért adogatott, majd mivel Kerber nem tudta kiszerválni a mérkőzést, újabb fordulatként 5:4 lett. Ekkor azonban megremegett az amerikai, elvesztette adogatását, és egyben 25. GS-fináléját. A találkozó 2 óra 8 percig tartott.
 
A címvédésre hiába készülő Serena Williams, aki a tavalyi négyből három GS-trófeát elnyert, szeptember óta inaktív volt, majd január elején sérülés miatt visszalépett a perth-i Hopman Kupától.
 
 
női egyes, döntő:
Kerber (német, 7.)-S. Williams (amerikai, 1.) 6:4, 3:6, 6:3

Videók