Reális cél az éremszerzés a Vasasnak

Legalábbis ezt állítja a piros-kékek ügyvezetője.


Az éremszerzésre is reális esélye lehet a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának Sarlós Márton, az együttest működtető Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője szerint.
 
A szakosztály keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: a nyáron új edző, öt idegenlégiós, valamint két magyar játékos is érkezett az óbudaiakhoz, és bár a hatcsapatos Extraligában nagy küzdelem várható minden mérkőzésen, ezzel a kerettel az éremszerzés sem lehetetlen a csapat számára.
    
"A legfontosabb azonban az, hogy az új vezetőedző által kijelölt úton megtegyük az első lépéseket" - fogalmazott Sarlós Márton.
    
Markovits László, a Vasas SC elnöke kijelentette: a röplabda hagyományosan sikeres sportág a klubon belül, így mindig kiemelten odafigyelnek rá az anyaegyesület részéről.
    
"Komoly előrelépést jelent, hogy Jámbor János immár a második szezonban vállal szerepet többségi tulajdonosként a csapatnál. A tavalyi év nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de látva az új igazolásainkat, szerintem kellemes meglepetésekre számíthatnak a szurkolóink az előttünk álló idényben" - mondta az elnök.
    
Jakub Gluszak, a csapat kétszeres lengyel bajnok, mindössze 32 éves vezetőedzője a nyolchetes felkészülési időszakról megjegyezte: a lányok keményen dolgoztak, elvégezték azt a munkát, amit elvárt tőlük, így magabiztosan várják a szombati, Haladás elleni szezonrajtot.
    
"A hatcsapatos bajnokság kiélezettnek ígérkezik, sok jó mérkőzést láthatnak majd a kilátogató nézők, akiknek remélem, sok örömöt okoz majd az idény" - mondta a szakember.
    
A játékosok részéről a brazil csapatkapitány, Ana Tiemi Takagui azt emelte ki, hogy az együttes rengeteg felkészülési mérkőzést játszott, amire nagy szükségük is volt, mert rengeteg új játékos van a keretben. "Ezek a találkozók összekovácsoltak bennünket, nagyon várjuk már, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessünk" - tette hozzá.
    
Az együttes nyáron szerződtetett magyar válogatott ütője, Villám Lilla szerint a csapatszellem nagyon jó, és már most, az első nyolc hétben rengeteget fejlődtek egyénileg is.
    

A Vasas szombaton a Haladás Szombathely ellen kezdi meg a 2018-19-es szezont. 

Videók