Mégsem törték fel WADA adatbázisát az orosz hekkerek?

Az orosz hekkercsoport által szerzett bizalmas információk ellenére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint a sportolóknak nincs miért aggódniuk, a szervezet elektronikus adatbázisa, az ADAMS ugyanis biztonságos.


Olivier Rabin, a WADA tudományos igazgatója szerdán Párizsban újságíróknak arról beszélt, hogy információjuk szerint a Fancy Bears és az APT28 elnevezésű hekkercsoport vélhetőleg e-mailes adathalászat útján jutott bizalmas információkhoz, és nem az ADAMS-be hatoltak be.
 
 
"Ha megnézzük, mi történt, akkor lehet látni, hogy nem a WADA rendszerét törték fel. Az adatok, amiket szereztek, speciálisan a riói olimpiára voltak elérhetőek. Mindez azt jelenti, hogy a több tízezer sportolónak, akik adatai a rendszerben vannak, nincs miért izgulniuk" - nyilatkozta az AP hírügynökségnek Rabin.
 
 
Az igazgató ugyanakkor leszögezte, hogy számítógépes biztonsági szakemberek segítségével folyamatosan dolgoznak azon jelenleg is, hogy biztosan feltörhetetlen legyen az ADAMS.
 
"Tanulnunk kell a történtekből. A doppingellenes harc nem semleges környezetben zajlik, bizonyos emberek rossz szándékból információkat akarnak szerezni azért, hogy a WADA-nak és a sportolóknak bajt okozzanak" - mondta Rabin.
 
 
A számítógépes támadást két hete jelentette be a WADA, az elkövető orosz hekkerek pedig azt követően több alkalommal hoztak nyilvánosságra bizalmas információkat több tíz ismert sportolóról. Az érintettek között volt többek között Mohamed Farah, Rafael Nadal, Simone Biles, Serena és Venus Williams, Bradley Wiggins és Chris Froome, illetve Cseh László is.
 
 
A nyilvánosságra hozott adatok szerint valamennyi versenyző hosszabb-rövidebb ideig jogosult volt tiltott anyagokat tartalmazó szerek szedésére. A WADA és más sportszervezetek is többször hangsúlyozták, hogy az érintettek nem követtek el doppingvétséget, mert betegségeikre kapták az orvosságokat.
 
 
A WADA már akkor jelezte, hogy szerinte az akciósorozat megtorlás a rendszerszintű, államilag támogatott oroszországi doppingrendszerrel szembeni lépéseikre.
 
 
Olivier Rabin szerdán arra a vádra is reagált, miszerint az utóbbi egy-másfél évben ugrásszerűen megnőtt a rendszerben a gyógyászati célú mentességet (TUE) kapott sportolók száma. Az igazgató elmondta, hogy ennek az az oka, hogy a nemzeti doppingellenes ügynökségek az elmúlt időszakban töltötték fel a saját rendszerükben szereplő adatokat a WADA doppingellenes adminisztrációs és irányítási rendszerébe, az ADAMS-be, a riói olimpiára és paralimpiára pedig kötelező is volt az érintettek adatait felvinni a központi adatbázisba.

Videók