Szerkesztő: Márványi Péter
2016. 08. 07. 08:57

Saját bevallása szerint elkapkodta a finálé hajráját és ezért maradt alul Szász Emesével szemben a világbajnok olasz Rossella Fiamingo, a női párbajtőr riói olimpiai ezüstérmese.

 

 
A huszonöt éves vívó az ötkarikás játékok honlapjának nyilatkozva kiemelte, hogy korábban még soha nem kapott ki magyar ellenfelétől, az első vereség az ő szempontjából a legrosszabbkor jött. 
 
„Örülök az ezüstnek, ugyanakkor sajnálom a vereséget, a döntő előtt igyekeztem nem arra figyelni, hogy most az aranyért lépek pástra” – mondta Fiamingo, s hozzátette, a legfontosabb pillanatokban Szász egyszerűen jobban vívott, mint ő.
 
„Azt hiszem, egy kicsit nyugodtabbnak kellett volna maradnom, 10-6-nál nagy volt az előnyöm, de az ellenfelem innentől kezdve többször is meglepett. Talán elkapkodtam a végét” – tette hozzá az olasz vívó.
 

Legfrissebb híreink


Élő eredmények