Vírusveszély: nem mindenkinek javasolják az elutazást az olimpiára

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke üdvözölte a Dél-Amerikában terjedő zikavírus elleni intézkedéseket, s kijelentette, az augusztusi riói játékok nincsenek veszélyben.


A német sportvezető kiemelte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett hétfőn, s jelezte, biztos benne, hogy a sportolóknak nem kell aggódniuk az olimpiai szereplésük miatt.

"A WHO döntése nagyban segíti a tudatos védekezést, valamint további forrásokat biztosít a vírus terjedésének megakadályozására" - mondta Bach Los Angelesben, a kaliforniai egyetemen tartott sajtótájékoztatóján.
A NOB-elnök hozzátette, szoros kapcsolatban állnak a WHO-val, amely eddig nem rendelt el kiutazási tilalmat a vírus által érintett területekre.
Margaret Chan, a WHO főigazgatója hétfőn azt mondta, szükség van az összehangolt nemzetközi válaszra, utazáshoz kötődő vagy kereskedelmi korlátozások azonban nem várhatóak.

A riói szervezők a múlt héten jelezték, mivel az olimpia augusztusi időpontja a helyi télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.
"Nemcsak a WHO-val, hanem a szervezőbizottsággal és mind a 206 nemzeti olimpiai bizottsággal kapcsolatban állunk, utóbbiak pedig a nemzeti egészségügyi szervezetükkel egyeztetnek - mondta Bach. - Mindez arról biztosít minket, hogy a riói olimpia idején a sportolók és a nézők számára is megfelelőek lesznek a körülmények."

Jacques Wagner, a brazil elnöki ügyek minisztere szerint egyedül a terhes nőknek kockázatos a riói utazás.
"A várandós hölgyek számára nem javasolt az elutazás az olimpiára, de rajtuk kívül senkit nem fenyeget veszély. A nézők és versenyzők számára a kockázat egyenlő a nullával" - nyilatkozta Wagner, s egyben kategorikusan elutasította az ötkarikás játékok lemondásának lehetőségét.
A WHO múlt hétfői közleménye szerint Kanada és Chile kivételével az egész amerikai kontinensen végigsöpörhet a moszkitók által terjesztett zikavírus. A brazil egészségügyi minisztérium novemberben megerősítette, hogy ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejűséggel járó elváltozások hátterében.

Videók