Tóth Krisztián: Hiszek az álmaimban

Éremesélyként lép tatamira Tóth Krisztián szerdán a riói játékok dzsúdóversenyének 90 kg-os kategóriájában. A fiatal versenyző dobogós helyezést vár magától.


A 2014-es és 2015-ös év magyar cselgáncsozója ugyanakkor tisztában van azzal, hogy kemény feladat vár rá Brazíliában.

“Nem lesz egyszerű, mivel legalább tízen vagyunk, akik ki-ki meccseket szoktunk vívni, sok múlik majd azon milyen a sorsolás, illetve melyik szakaszban találkozok egy-egy erős ellenféllel”- nyilatkozta Tóth korábban az MTI-nek. A kezdés mindenesetre szerencsésnek tűnik. Tóth első ellenfele ugyanis a különösebb nemzetközi eredmény nélkül álló kenyai Kiplagat Sang lesz.

Nem csoda, ha Tóth Krisztián bizakodó olimpiai szereplésével kapcsolatban, hiszen eddigi szezonja igazán jól sikerült.

A Kazanyban rendezett Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a grúz Varlam Liparteliani mögött, a budapesti cselgáncs Grand Prix-n pedig a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Jó formája tagadhatatlan, mint ahogy tehetsége is, hiszen 22 éves kora ellenére számos siker áll már a háta mögött. Utánpótlás-versenyzőként is rendkívül sikeres volt, Európa-bajnoki és világbajnoki dobogós helyezések bizonyítják kvalitásait, az érmek gyűjtését pedig felnőtt versenyzőként is folytatta. A 2014-es év különösen sikeres volt számára, ugyanis még juniorként világbajnoki címet ünnepelhetett, de már a „nagy” mezőnyben is bemutatkozott. Sőt az Európa-bajnokságon bronzérmet, a világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett.

Fejlődése töretlen, mint ahogy az olimpiai céljai is változatlanok évek óta. „Minden nap azzal kelek és fekszem, hogy olimpiai érmet akarok nyerni. És hiszek az álmaimban…”- mondta két évvel ezelőtt az EJU riporterének. 

Tóth Krisztián szerdán magyar idő szerint 16 óra 3 perckor kezdi meg küzdelmeit Rióban.

Videók