Történelmi magasságban a britek, a hazai rendezést is felülmúlták

Rio de Janeiróban fordult elő először az újkori olimpiák történetében, hogy az előző játékokat rendező ország növelni tudta érmeinek számát.


 

 
Nagy-Britannia a 2012-es londoni olimpián 65 éremmel – 29 arannyal, 17 ezüsttel és 19 bronzzal – zárt, a vasárnap záruló riói játékokon azonban már az utolsó előtti napon 66 érmet szerzett, és 27 első, 22 második és 17 harmadik hellyel a második az Egyesült Államok mögött. 2008-ban Pekingben 47 érmet gyűjtött.
 
Az előzetesen vártnál nagyobb siker azt jelenti, hogy a riói a britek második legsikeresebb és legsikeresebb külföldi olimpiája: az 1908-as londoni seregszemlén 146 érmet gyűjtöttek.
 
„Rendkívüli eredmény” – közölte a BBC-nek a brit versenysport finanszírozását irányító kormányzati szervezet, a UK Sport vezetője. „Úgy számoltunk, hogy 79 éremre van esélyünk. Az elvárás 48 volt, de igazából azt reméltük, hogy eggyel többet szerzünk, mint Londonban” – tette hozzá Liz Nicholl, aki szerint eredményeik bizonyítják, hogy a rendszer működik. A szakember ennek ellenére még sok fejlődési lehetőséget lát, és elmondta, izgatottan várják a 2020-as tokiói olimpiát.
 
A riói olimpiával kapcsolatos érdekességként említette a vasárnapi brit sajtó azt is, hogy soha ennyi nemzet nem nyert még érmet. Szombaton Niger lett a 87. érmes ország a játékokon: Issifou Abdoulrazak Alfaga szerzett ezüstöt a férfi tekvondósók +80 kilogrammos súlycsoportjában.

Videók