Storcz: Nagyon nem tetszett a hozzáállásuk!

A női kajaknégyes pénteki, magabiztos döntőbe jutásával maximálisan elégedett Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője, a férfi kenus páros produkciója viszont nem nyűgözte le.


 

 
 
„A női négyes nagyon jó pályát ment. Nem is evezték ki magukat teljesen, technikailag tényleg egyben voltak - mondta a szakvezető a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina egységről, melytől sokat vár a szombati fináléban. – Kozák Danuta egyesben megvédte olimpiai bajnoki címét, így most azt mondanám, hogy a négyesen a sor, hogy ugyanezt tegye.”
 
A szakember a férfi kajak egyes 200 méteren B döntőbe jutott Molnár Péterről és a szintén B döntős Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású férfi kajaknégyesről hasonlóan nyilatkozott.
 
„Ugyanazt tudom mondani a négyesről és Molnár Péterről is. Sajnos erre volt elég a teljesítményük, így nem tudtak A döntőbe kerülni” – fogalmazott.
 
A kajakosok által egyhangúlag borzalmasnak nevezett körülmények a vezetőedző szerint másokat is zavartak, amint mondta többen panaszkodtak arra, hogy rengetegszer húztak “lyukat” futam közben, vagy túl mélyen ment a lapát a hullámba, vagy nem érte a vizet.
 
„Mindenki sima vízen szeret készülni, mi is azon szeretünk, de otthon is megtartjuk a versenyeket ilyen időjárás mellett is” – tette hozzá ugyanakkor.
 
Storcz Botond a nap másik A döntőbe jutott egységétől, a világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duótól egyértelműen sokkal többet várt.
 
„A döntőbe jutásuk nem volt kérdéses, de nagyon nem tetszett elsősorban a hozzáállásuk, mert így nem lehet - mondta a szakember, aki szerint a középfutamban harmadik helyen, az első kettőtől messze lemaradva végzett versenyzőknél nem fizikai problémák vannak. – Ők egyértelműen éremesélyesek. Fel kell őket rázni, csak azt lehet, hogy holnapra elfelejtenek minden eddigi rossz, negatív élményt, tapasztalatot, amit összehoztak, többek között ebben a középfutamban és félre tudják tenni az időjárási körülményeket, amelyek egyébként mindenkit ugyanannyira zavarnak, csak ők lelkileg szerintem rosszabbul élték meg, mint mások. Csak rajtuk múlik.”
 
A szombati magyar érdekeltségű program a kajak-kenu versenyen:
 
14.00 (9.00): férfi K-1 200 m B döntő (Molnár Péter)
14.22 (9.22): férfi C-2 1000 m A döntő (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
14.47 (9.47): női K-4 500 m A döntő (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
15.04 (10.04): férfi K-4 1000 m B döntő (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

Videók