Hiú ábránd maradt az érem női öttusázóink számára

Az idei világbajnok Kovács Sarolta a 17., a három évvel ezelőtt Eb-győztes Földházi Zsófia pedig a 27. helyen fejezte be a riói olimpia női öttusaversenyét magyar idő szerint késő este.


A két magyar lány közül Kovács a középmezőnyben, míg Földházi az utolsók között vágott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, a záró számnak.

Kovács, a Volán Fehérvár 25 éves öttusázója - aki idén pályafutása legnagyobb sikerét aratva győzött a moszkvai világbajnokságon - a vívás után a középmezőnyben állt, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, amivel a nyolcadik helyre lépett előre. Lova négy akadályt vert le, így a  lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futást a 13. helyről kezdhette meg, melyben végül négy helyet visszacsúszott.

Földházi, a KSI 23 éves, olimpiai újonca a vívás után a 36 fős mezőny hátsó részében állt. Úszásban ugyan a hatodik időt érte el, de ezzel is csak pár helyet tudott előrelépni, a lovaglásban pedig volt akadályverése, rombolása, lóról esése és időtúllépése is, ami miatt nagyon sok pontot veszített. A 2013-as év Európa-bajnoka hiába tartozik a legjobb kombinált számosok közé (ezt igazolta is, a tizedik lett a befejező szakaszt tekintve) a 30. helyről már nem volt esélye jelentősen előrelépni.

Ami az érmekért folyó harcot illeti, a lengyel Octavia Nowacka a negyedik, vagyis az utolsó lövészet során kényszerült átadni az első helyet, a meglepetésember, Londonban hetedik, ausztrál Chloe Espositónak, aki számára a mezőny egyik legjobb futójaként a legvégső 800 méteren már sárgaköves út vezetett az olimpiai bajnoki címig. Nowacka végül harmadik lett a francia Elodie Clouvel mögött.

Rio 2016 – a tizennegyedik nap élőben

Videók