Harcsa titkon bízik az aranyban

Három hónap nagyon komoly munka vége felé jár Harcsa Zoltán, a londoni olimpiai ötödik középsúlyú bokszoló, aki már könnyebb edzéseket végez, szombaton pedig - a magyar sportolói küldöttség többségéhez hasonlóan - elindul Rio de Janeiróba. A versenyző azt mondta: szeretne érmet nyerni.


A 23 éves, Európa-bajnoki bronzérmes öklöző sportága első magyarjaként áprilisban, a samsuni európai kvalifikációs tornán harcolta ki a részvételi jogot a jövő pénteken kezdődő játékokra, azóta pedig szinte megállás nélkül dolgozott azért, hogy sikerüljön önmaga számára is megfelelő eredményt elérnie Brazíliában.

“A törökországi kvótaszerzés után egy hét pihenőm volt, azt követően azonban folyamatosan készültem. Az edzőm, ifjabb Balzsay Károly, illetve Kovács László szövetségi kapitány tulajdonképpen három hónapig ‘szadizott’, rengeteget edzettem, most viszont már visszavettünk a nagy munkából” – mondta a csütörtöki, futásból és erősítésből álló tréninget követően az MTI-nek Harcsa, hozzátéve, hogy az elmúlt időszak szisztematikusan fel volt építve és bízik benne, hogy ennek a pozitív eredménye az olimpián is kijön majd.

Harcsa riói bemutatkozásának időpontja csak a sorsolást követően derül ki, vélhetően augusztus 8-án vagy 9-én lép először szorítóba, azaz az érkezés után bőven lesz ideje megszokni a helyszínt, a körülményeket.

“Sokat segít nekem, hogy négy éve már voltam olimpián, nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mi vár rám. Ráadásul még nem is izgulok különösebben, pedig a kvóta megszerzése után még azt gondoltam, hogy állandóan csak az olimpia lesz majd a fejemben, szerencsére azonban ez még nincs így” – nyilatkozta derűsen a Vasas sportolója, megjegyezve, hogy azért is lepődött meg ezen ő maga is, mert a családja, különösen az édesanyja már hetek óta a játékokról beszél. – “Anyukám nagyon izgul, apukám viszont nyugodtabb, azt mondta, éremmel menjek haza, Rebeka húgom is nagyon bízik bennem. Bátyám, Norbert éppen nászúton van, úgyhogy kevesebbet beszélünk mostanában mint szoktunk, de már alig várja a meccseimet.”

Az ökölvívók az egyéni sportágakban érdekelt sportolók nagy többségétől eltérően tulajdonképpen az olimpia egész ideje alatt versenyeznek, feltéve, hogy győztesen vívják meg mérkőzéseiket. Harcsa pedig reméli, hogy sokáig érdekelt lesz majd a küzdelmekben.

“Úgy gondolom, hogy a londoni 75 kilós mezőny kicsit erősebb volt, mint a riói, ami persze így sem könnyű. Négy éve viszont elég sok olyan versenyző volt, akivel semmiképpen nem akartam volna találkozni, míg most csak négyre mondom azt, hogy ők nagyon kemények, félni viszont tőlük sem félek” – mondta magabiztosan a tavaly őszig Szántó Imrével készülő versenyző, jelezve, hogy szeretne dobogóra állni Brazíliában. – “Én is a dobogó legfelső fokára akarok állni, mint mindenki. Viszont nem akarok ígérni, a legfontosabb, hogy jól bokszoljak, kiadjak magamból mindent. Sok mindenen múlik, meddig jutok majd, de szeretnék érmet nyerni.”

Ökölívásban Harcsa mellett az Erdei Zsolt irányításával készülő, 2010-ben Európa-bajnoki címet szerzett Bacskai Balázs (69 kg) képviseli a magyar színeket. A küldöttség a két versenyzővel, valamint a kapitánnyal és a két edzővel, Balzsayval és Erdeivel kiegészülve ötfős lesz.

Videók