Bolt: „Mondtam, hogy én vagyok a legnagyobb!”

A kilencedik olimpiai aranyérmét a 4x100 méteres váltó tagjaként Rióban megnyerő Usain Bolt szerint az újabb elsőséghez már nem kell magyarázat.


 

 

 
„Tessék, megmondtam, hogy én vagyok a legnagyobb. Amikor megkaptam a stafétabotot, már tudtam, hogy nyerni fogunk – közölte a jamaicai sztár, aki hetven méternél ki is nézett az órára. – Megkönnyebbült, boldog és büszke vagyok, hogy valóra vált az álmom. Most ünneplés következik késő estig.”
 
Amennyiben a vasárnap 30 esztendős sprinter – ahogy korábban jelezte – jövőre visszavonul, úgy ez volt az utolsó futása ötkarikás játékokon. A 4×100-as győzelem után ismét megerősítette, hogy nem lesz ott Tokióban. „Persze vegyesek az érzelmeim, biztosan hiányozni fog a sport és az olimpia, hiszen ez a legnagyobb színpad, de már megtettem mindent, amit tehettem. Most először nyaralni megyek, kipihenem magam, majd készítek egy új bakancslistát” - utalt arra, hogy átgondolja, mit szeretne hátralévő életében csinálni.
 
Váltótársa, Asafa Powell szerint Bolt olyan sok mindent ért el, hogy azt nehéz felfogni. „Ő egy nagyszerű sportoló, egy legenda” - tette hozzá.
 
Az ezüstérmes japán váltóból a jamaicai apától és japán anyától született Aszka Kembridzs szerint Bolt teljesítménye egyszerűen fantasztikus. „Nagyon büszke vagyok, hogy ellene versenyezhettem” – mondta a vágtázó, akit “japán Boltnak” is neveznek.
 
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint Bolt pályafutásához nem lehet mit hozzáfűzni, mert “egy zseniről van szó”. „Muhammad Alira sem figyeltek ennyire a tömegek. A jó és a nagyszerű sportoló közt a különbség, hogy a nagyszerűek sokáig fenn tudják tartani teljesítményüket, Boltnak ez sikerült.”
 
Bolt 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4×100-as váltónak. Rióban is triplázott, ezzel feljött a legeredményesebb olimpikonok örökranglistájának hatodik helyére.
 
A jamaicai sztár a két sprintszám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.
 

Videók