Íme a téli olimpia három kabalafigurája - fotó!

A hóleopárd, a jegesmedve és a mezei nyúl lesznek szocsi téli olimpia kabalafigurái: helyüket a márciusi paralimpián Hópehely és Fénysugár, egy kislány és egy kisfiú veszi majd át.


Az ötkarikás játékok kabaláit 2011 februárjában a televíziónézők választották meg egy telefonos szavazás keretein belül.

A szervezőbizottság azt reméli, hogy a trió legalább annyira népszerű lesz majd, mint az 1980-as moszkvai nyári olimpia kabalája, a Misa névre keresztelt barnamedve.

A pályázati felhívásra 24 ezer ötlet érkezett be, s az előszűrést követően kilenc pályaműből kellett választaniuk az oroszoknak.

Eredetileg 10 figurára lehetett volna szavazni, ám a Télapó - amely nem azonos a Magyarországon ismert Mikulással - az utolsó pillanatban kikerült a választékból.

Orosz nevén Gyed Moroz azért nem maradhatott versenyben, mert a rendezők ráébredtek, hogy az egyébként a voksolás favoritjaként számon tartott Télapó miatt jogi vitába keveredhetnek, illetve súlyos jogdíjat fizethetnek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, ezt pedig igyekeztek elkerülni.

Ezek után a szavazáson sorrendben a hóleopárd, a jegesmedve és a mezei nyúl végzett az első három helyen, a szocsi szervezőbizottság pedig úgy gondolta, a három legtöbb voksot kapott kabalát nyilvánítja a játékok hivatalos figurájának.

A szervezők szerint ezek az állatok azonnal Oroszországra emlékeztetnek mindenkit, s jó benyomást keltenek az olimpiáról. A szocsi lakosok ugyanakkor kritizálták a figurákat, szerintük ugyanis nem kapcsolódnak Szocsihoz, ezért ők inkább a síléceken álló delfinre voksoltak volna.

Utóbbi nagyon kedvelt figura a Fekete-tenger partján elhelyezkedő üdülővárosban, ahol egy delfinárium is található, s rengeteg delfines szuvenír vásárolható.

 

Videók