Férfiak ellen készül a női pólócsapat

A magyar férfi és női vízilabda-válogatott egyaránt éremért utazik a riói olimpiára - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.


 

 
„A legfontosabb dolog, hogy mindenki egészséges, és az a tizenhárom játékos, akit kijelöltem, százszázalékos állapotban a rendelkezésemre áll - nyilatkozta az MTI-nek Benedek Tibor. - Még az itthoni edzéseken játszunk az U20-as válogatottal, ahol el tudjuk majd kezdeni azoknak az elemeknek a gyakorlását, amit eddig kimaradt. Ugyanakkor még közel két hetünk van, teljesen ott tartunk a felkészülésben, ahogyan azt előre megterveztük." 
 
„Ugyan kvalifikációs tornát kellett játszanunk, de ez az előrelépésben óriási segítséget jelentett, hiszen három hetet együtt tudtunk dolgozni, ráadásul taktikailag nagyon kevés dolgon kellett változtatunk. Ez nagyon fontos, mivel csak azzal kellett foglalkoznunk, amit jól tudunk" - tette hozzá Benedek Tibor. A magyar férfi csapat a házigazda brazilok mellett a világ- és Európa-bajnok szerbekkel, a görögökkel, a japánokkal és az ausztrálokkal játszik majd a csoportban, a torna nyitómérkőzésén a szerb együttes lesz az első ellenfél.
 
„Nem kell, hogy túl sokat számítson az első meccs, ha nyerünk azért, ha nem nyerünk, akkor azért. Egy olimpia, akárcsak a többi világverseny, az utolsó három mérkőzésen dől el. Természetesen a csoportból tovább kell jutni, az sem mindegy hányadik helyen, de a legfontosabb, hogy milyen lelkiállapotban érkezünk oda. Talán emiatt kicsit azért felértékelődik majd a magyar-szerb..." - mondta azt MTI-nek Varga Dániel.
 
Bíró Attila, az Európa-bajnok női válogatott kapitánya elmondta, napról napra fejlődik az együttes, s erre szükség is van, hiszen még nincsen tökéletes állapotban a gárda. „Olyan nyolcvanöt százalékos állapotban érzem a csapatot, de nekünk kettő, sőt, inkább három hét múlva kell majd topformába kerülni" - nyilatkozta az MTI érdeklődésére a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy Antal Dóra könyöksérüléssel bajlódik, de várhatóan az ötkarikás szereplését ez nem fogja befolyásolni. "Pörgetés, gyorsítás, a technikai dolgoknak a finomítása van hátra ezen a héten. Játszunk a serdülő fiúválogatottal edzőmérkőzéseket, ami nagyon fontos, hiszen rendkívül komoly fizikummal rendelkeznek, mint az ausztrál, vagy az amerikai női válogatott. Brazíliában rögtön egy Sao Paulo mellett kisvárosba megyünk majd, ahol újabb fiúcsapatokkal folytatjuk a felkészülést" - mondta Bíró Attila.
 
 
 
 
 
A szakember megjegyezte, a belgrádi, sikeres Eb-vel ellentétben ezúttal sokkal több, két hónapja volt az együttesnek a felkészülésre, ugyanakkor minden olimpiai riválisnak is ennyi idő állt rendelkezésre. A női válogatott a címvédő amerikai, a kínai és a spanyol csapattal játszik majd a csoportmérkőzések során. Benedek Tibor és Bíró Attila is kijelentette, hogy az éremszerzés a cél Rióban. Mindkét magyar válogatott szombaton indul Brazíliába.
 

Videók