Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 08. 16. 08:50

Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának edzője csalódott amiatt, hogy Crisitano Ronaldo ötmeccses eltiltást kapott a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén történtek miatt.

„Csalódott vagyok, és nem csak én érzem ezt, hanem mindenki, beleértve Ronaldót is” – fogalmazott a francia szakember a Szuperkupa szerdai visszavágója előtti sajtótájékoztatón, amelyet hazai pályán 3-1-es előnyből várhat a bajnoki címvédő.
 
„Ronaldo játszani akar, így nyilván elégedetlen, amikor nem teheti”– tette hozzá Zidane, aki nem kívánta kommentálni az első mérkőzés játékvezetője, Ricardo de Burgos Bengoetxea tevékenységét.
 
A négyszeres aranylabdás portugál támadó a vasárnapi találkozón előbb a gólöröm közbeni mezlevételért, majd néhány perccel később műesésért is sárga lapot kapott, majd meglökte Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőt.
 
A spanyol szövetség ezért öt mérkőzésre tiltotta el Ronaldót, aki így a Deportivo La Coruna, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni bajnoki meccseken sem léphet pályára - először szeptember 20-án, a Real Betis elleni találkozón játszhat majd a La Liga ötödik fordulójában.
 
A bajnok fővárosiak a Szuperkupa első összecsapásán 3-1-re győztek a kupagyőztes Barcelona otthonában. A párharc visszavágóját szerdán 23 órától játsszák a Santiago Bernabéu Stadionban.
 

Bejelentés: döntött a Fradi Thomas Doll sorsáról " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Pénzbüntetésről, a szurkolókkal történő egyeztetések haladásáról, új igazolásokról is beszélt a vezérigazgató, akit megkérdeztek, az edző ellen játszik-e a csapat.

Legfrissebb híreink

22:48 - Parázs meccsen nyert az Atlético Madrid - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:34 - Dárdai győzelemmel jubilált NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - Gyász: elhunyt a Juventus tehetséges fiatalja NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Óriási sportdiplomáciai siker: BL-döntőt rendez Budapest! NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Hoppá: ez a kapus érkezhet a Real Madridhoz NEMZETKÖZI FOCI
19:08 - MK: gálázott a Loki, szenvedett a bajnok MAGYAR FOCI
18:45 - Hihetetlen: ez a sztár pótolta volna Coutinhót a Liverpoolnál NEMZETKÖZI FOCI
18:00 - Bódog Tamás nyílt levélben tiltakozik MAGYAR FOCI
16:41 - Merkelt idézve kért segítséget az UEFA elnöke NEMZETKÖZI FOCI
16:00 - Hat év után edzőt vált Németh Krisztián amerikai klubja NEMZETKÖZI FOCI
14:29 - Elképesztő kivásárlási ár, újabb kulcsjátékossal hosszabbított a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
14:20 - Válogatott támadóval erősített a Fehérvár JÉGKORONG
12:40 - Hatvan párharccal folytatódik a Magyar Kupa, íme, a mai program MAGYAR FOCI
11:46 - A hétvégén már újra védhet a válogatott kapusa NEMZETKÖZI FOCI
11:00 - Közülük kap ellenfelet Magyarország, ma sorsolnak TENISZ
09:31 - Nikolics döntött a válogatottsággal kapcsolatban MAGYAR FOCI
09:20 - Messi négyszer, a Barcelona hatszor csapott le – Videó NEMZETKÖZI FOCI
09:00 - Ennyi volt a Liverpool kupaszereplése – Videó NEMZETKÖZI FOCI
08:25 - Közleményt adott ki a sérült Barca-sztár NEMZETKÖZI FOCI
07:50 - Kitömte ellenfelét a Szeged és a Veszprém KÉZILABDA
07:25 - Hármat lőtt idegenben a Bayern - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - A szerdai sportműsorok és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények