Zidane: Lehet, hogy lesznek változások a nyáron

Zinedine Zidane a hazai vereséggel végződő madridi derbi után elismerte, hogy a bajnoki címet illetően elúszni látszik a hajó a Real számára.


Zidane előzőleg ugyan nem nevezte sorsdöntőnek az Atlético elleni szombati rangadót, az most mégis annak bizonyulhat, hiszen a Real már-már meghozhatatlannak tűnő, 12 pontos távolságba kerülhet a hétvége folyamán a címvédő, listavezető Barcelonához képest.

"Otthon elveszíteni a derbit nagyon kemény csapás, de ezt mihamarabb félre kell tennünk, mert szerdán már BL-meccset játsszunk. Mielőtt megkérdeznének, hogy vége-e számunkra a bajnoki versenyfutásnak, ki is térnék erre a kérdésre. Nagyon nehézzé vált a helyzetünk, most már minden pontvesztés fájdalmas, de nem adjuk fel a küzdelmet, hajtunk tovább itt is, és a BL-ben is."

“Lehet, hogy a nyáron lesznek változások a keretben, és az edzőknél is, de nem ez kell, hogy foglalkoztasson minket. Engem csak a következő meccs érdekel, és bízom a fiúkban.

Zidane arról is beszélt, szerinte nem fizikális, hanem inkább mentális okai lehetnek a vereségnek, hiszen a Real többet pihenhetett rá a rangadóra (az Atleti kedden még BL-nyolcaddöntőt játszott).
 


 

Videók